Ugrás a tartalomra

tiltott határátlépés, tiltott határátlépés kísérlete

Kapcsolódó személyi adatlapok

Gyulai Lajos bűnügye

Gyulai Lajos 1956. október végén Ausztrián keresztül visszatért Budapestre, hogy részt vegyen a szovjetek elleni harcokban. A VII. kerületben, a Hársfa utcai rendőrkapitányságon jelentkezett nemzetőrnek. November 2-án már három szakasz parancsnoka és összekötő volt a nemzetőrség és a VII. kerületi munkástanács között. Miután Földvári György operatív vezető megsebesült, Gyulai lett az utódja. November 5-én megválasztották a fegyveres csoportokból megalakult katonai tanács parancsnok-helyettesének.

Hanyi Ferenc és társa bűnügye

Hanyi Ferenc 1946-ban az ausztriai Kellerbergbe költözött, ahol szállásadója, Udvarhelyi László beszervezte a brit katonai hírszerzés (FFS) megbízásából. 1947 tavaszán illegálisan visszatért Budapestre, ahol megkérte testvérét, Hanyi Zoltán MÁV műszaki főtisztet, hogy szerezzen neki adatokat a vállalatáról, ő maga pedig a székesfehérvári repteret figyelte meg. Ausztriába való visszatérése után a begyűjtött adatokat átadta Udvarhelyinek. Szeptemberben új feladattal ismét Magyarországra jött, ekkor azonban őrizetbe vették a magyar hatóságok.

Hermann Ottó és társai bűnügye

1949 őszén a jugoszláv hírszerzés által beszervezett Hermann Ottó illegális szervezkedésbe kezdett az izsáki és orgoványi birtokos gazdák között. Egy olyan mozgalom létrehozását tűzte ki célul, amely jugoszláv támadás esetén az ellenséges erőket fegyveresen támogatná. Listát állítottak össze az általuk ismert azon kommunistákról, akiket háború esetén likvidálni akartak. Fegyvereket a jugoszlávoktól és az angol követségtől akartak szerezni.

Huszár László bűnügye

Huszár László külföldi tartózkodásai idején kapcsolatba került idegen országok hírszerző szerveivel, akik számára adatokat szolgáltatott. Még az 1950-es kiszökése után a jugoszláv titkosszolgálatnak beszámolt a kiskunhalasi katonai laktanyáról és a magyarországi közhangulatól. Majd Ausztriában kihallgatása során adatokat szolgáltatott az osztrák-magyar határ mentén létesített műszaki zárról.

Kiss István bűnügye

Kiss István 1955 szeptemberében négy társával átszökött Ausztriába. Az osztrák csendőrség elfogta, majd Salzburgba került, ahol az amerikai katonai titkosszolgálat (CIC) egyik magyar származású alkalmazottja kihallgatta a magyarországi katonai és gazdasági viszonyokról. 1955 december végén átszökött a nyugat-németországi Berchtesgadenbe, ott kapcsolatba lépett a CIC egyik tisztjével, aki a kihallgatása után beszervezte Magyarország elleni kémkedésre.

Koller Béla és társai bűnügye

A Nyugatra szökött Halmay Andor 1950 nyarán feleségén keresztül felvette a kapcsolatot volt katonatársával, Koller Bélával, akit beszervezett kémkedésre. Koller elküldte Halmaynak a saját, valamint egy tiszttársa szolgálati beosztását. 1952 elején Koller megismerkedett a Magyar Néphadseregnél polgári alkalmazottként dolgozó Wutsch Terézzel, akinek beszámolt kémtevékenységéről. 1952.

Molnár Imre bűnügye

Molnár Imre volt határőr alhadnagy 1956. június 22-én Hegyeshalomnál polgári ruhában, de a szolgálati fegyverét magánál tartva, illegálisan elhagyta az országot. Másnap az osztrák csendőrség Bécsbe vitte, ahol 12 napig börtönben tartották, s ez idő alatt többször kihallgatták. Ezek során beszélt a katonai kiképzéséről, az Államvédelmi Hatóságról, a határőrségről, és elárulta a magyar titkosszolgálat több mint húsz informátorának a nevét is. Szabadulása után a Szabad Európa Rádió bécsi részlegénél is több alkalommal beszélt a magyar belügyi szervekről és a belpolitikai helyzetről.

Nagy Pál bűnügye

Nagy Pál 1952. július 5-én este sorozott államvédelmi határőrként Balpataki Ádám járőrparancsnokával járőrszolgálatot teljesített Alsószölnökön. A szolgálat megkezdését követően a Rába folyón keresztül közösen szolgálati fegyvereikkel együtt Ausztriába szöktek. Két lopott kerékpárral a szovjet zóna határáig mentek, ahol a szovjet határőrök megállásra szólították fel őket. Balpataki fegyverével tüzet nyitott a határőrökre, közülük az egyiket megölte, majd elmenekült. Nagyot a szovjetet elfogták, lefegyverezték és átadták a magyar határőröknek.

Saáry Ákos és társai bűnügye

1945 nyarán Saáry Ákos és Szelepcsényi István elhatározták, hogy különböző szabotázsakciók végrehajtásával fogják elősegíteni az új államrend megbuktatását, valamint Magyarország amerikai megszállását, ezért „Földalatti Mozgalom” néven egy illegális szervezetet hoztak létre Budapesten. Az akcióik végrehajtására a harcok után hátramaradt lőfegyvereket és robbanóanyagokat gyűjtötték össze, amelyeket titkos raktárakban tároltak. Az első akciójuk során 1946 februárjában a budapesti fogaskerekű vasút kisiklatásával kísérleteztek, ami azonban csak harmadik próbálkozásra sikerült.