Rózsai Ferenc

Születési név
Fritz Ferenc
Születési hely:
Budapest
Születési idő
Lakóhely
Budapest IX.
Foglalkozás(ok)
tisztviselő
Életrajzi megjegyzés

Négy polgárit végzett, majd gyári munkásként dolgozott, 1941-ben a Földművelési Minisztériumban helyezkedett el. A II. világháború alatt többször teljesített katonai szolgálatot, 1945 tavaszán Ausztriában amerikai hadifogságba esett. 1945 őszén tért vissza Magyarországra, igazolták és visszakapta állását. 1946-ben népbírósági eljárást indítottak vele szemben és B-listázták. A felmentő ítélet után, 1947-ben ismét alkalmazták, majd 1949 áprilisában ismét elbocsátották.

Őrizetbevétel ideje
Őrizetbevétel ideje megjegyzés
Az őrizetbevétel napja bizonytalan.
Terhére rótt cselekmény

1949 tavaszától az amerikai hírszerzéssel együttműködő Kovács Dénesné számára gazdasági és katonai, részben a magyar-jugoszláv határszakaszra vonatkozó információkat adott át.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest
A cselekmény minősítése(i)
hűtlenség bűntette
Büntetőintézkedés

1950. október 23-án a Kovács Dénesnével és társaival szemben indított büntetőper II. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest II. 835/1950
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-32000/16
HU ÁBTL 3.1.9. V-146220