Ugrás a tartalomra

Büntetőeljárások

Elnevezés Csökkenő rendezés Az eljárás kezdete A jogerős döntés szerinti tényállás
Papp Ferenc bűnügye

Papp Ferenc 1949 nyarán a jugoszláv-magyar határ közvetlen közelében fekvő Izabellaföldön egy szervezkedést kezdeményezett és vezetett, amely a demokratikus államrend megdöntését tűzte ki célul. Tervük szerint a helyi határvadász őrsöt megtámadva fegyverekhez jutnak, majd ezek segítségével…

Papp Kelemen bűnügye

Papp Kelemen nyugdíjas plébánost 1948 márciusában meglátogatta egyik volt tanítványa, Kosztolányi József és felkérte, hogy támogassa a népköztársaság megdöntésére irányuló illegális fegyveres szervezkedésüket. Arra kérte Pappot, hogy Nagyvenyim környékén ajánljon számára olyan személyeket, főleg…

Pásti István és társai bűnügye

Pásti István és társai 1948-1949-ben a közeli rendszerváltozás reményében és annak előkészítésére Magyarország több településén katonai és gazdasági adatokat gyűjtöttek, majd azokat továbbították az Ausztriában működő amerikai hírszerző szervezetnek (CIC), valamint a demokratikus államrend…

Pásztóy Ödön bűnügye

Pásztóy Ödön 1942 elején főhadnagyi rendfokozatban a magyar megszálló hadsereg kötelékébe tartozó 40/I. gyalogzászlóalj parancsnoka volt a keleti fronton. Egységében Budai István zászlós vezetésével megszervezett egy különítményt, amely partizántámadás elhárításának ürügye alatt rendszeresen…

Patyi István és társai bűnügye

Kiskunmajsán október 27-én került sor az első tüntetésre, amelyen nemcsak helybeliek, hanem az aznap tartott országos állat- és kirakodó vásárra érkezett környékbeli lakosok is részt vettek. A tüntetők leverték a tanácsházáról a vörös csillagot és a népköztársasági címert, követelték a…

Péch Géza és társai bűnügye

Vádlottak az 1956-os események három budapesti helyszínén (a Baross tér 19. számú házban, a II. számú női klinikán és a Péterfy Sándor Utcai Kórházban) működő felkelő csoportok meghatározó személyei voltak, akiket főként a szovjet csapatok november 4-i katonai inváziója utáni tevékenységükért…

Perbíró József és társai bűnügye

A szegedi József Attila Kör és MEFESZ tevékenysége nagyban hozzájárult az 1956 októberi budapesti megmozdulások kialakulásához. Október 19-én a József Attila Kör gyűlést tartott, ahol felszólalt Kovács József és élesen bírálta a fennálló rendszert, a diákság pedig másnapi gyűlésén követelte a…

Pércsi Lajos és társai bűnügye

1956. november 4-én Pércsi Lajos honvéd őrnagy az óbudai Schmidt-kastélyban lévő ellenálló csoportból a katonai alakulatok mintájára rajokat, szakaszokat alakított ki, amelyeknek ő lett a parancsnoka, s az összehangolt irányításhoz 8-10 főből álló parancsnoki törzset hozott létre. Pércsi…

Péter Barna bűnügye

1944 novemberében a Honvéd Térképészeti Intézet főhadnagyaként önként harcoló alakulathoz kérte magát. Átkerült Maglódra, a 13. rohamtüzér osztály arcvonalára, majd hamarosan az egység parancsnoka lett. Ezen beosztásában 1944 végén törvénytelenül kivégeztetett egy szökött honvédot és három…

Petrus József és társai bűnügye

Az egyetemistákból, katonákból, munkásokból, nemzetőrökből összeállt mecseki ellenállók 1956. november 4-én, miután a szovjet csapatok bevonultak Pécsre, beásták magukat a mecseki erdőkbe, ahol több héten keresztül folytatták az ellenállást. Petrus József november 16-án csatlakozott az egyik…

Pintér József bűnügye

Pintér József 1956 november elején Budapesten, a VIII. kerületi Dobozi utcai munkásszálláson a vele együtt lakó Bencze István szobatársától átvett megőrzésre kettő darab TT pisztolyt, hozzá való tárakkal és lőszerrel, amelyeket elrejtett a szekrényében. Néhány nap múlva Bencze az egyik fegyvert…

Pintér József és társa bűnügye

Pintér Józsefet a nyilas hatalomátvételt követően kinevezték Fejér vármegye és Székesfehérvár város főispánjának, valamint 1945 januárjában hadműveleti kormánybiztosnak, s ezeket a tisztségeket önként vállalta. Ezzel segítséget nyújtott a nyilas mozgalomnak a hatalom megtartásához. Főispánként a…

Pólya Ferenc Sándor bűnügye

Pólya Ferenc Sándor 1956. december közepén, már a statárium kihirdetése után, az egyik munkatársával a Kispesti Gránitgyár trafóházában talált egy géppisztolyt és két töltött dobtárat. Pólya 1957 januárjában a fegyvert szétszedte, majd a tárakkal együtt hazavitte, és lakásán a szeneskamrában…

Pongrácz Alajos bűnügye

Pongrácz Alajos 1946 és 1949 között több alkalommal szolgáltatott ki kulturális, politikai, gazdasági és katonai adatokat a budapesti amerikai követség munkatársainak. 1949 júniusában Sherer követségi titkár útján eljuttatta Grősz József kalocsai érsek államfői nyilatkozatát Dawis budapesti…

Preszmayer Ágoston és társai bűnügye

Preszmayer Ágoston 1956. október 24-e után a Práter utcai iskolában, az Üllői út 53/b. számú épületben, a Corvin közben és a Kisfaludy közben működő fegyveres csoportok tagjaként részt vett a harcokban. Az Üllői út és a Mária utca sarkán „a forradalom nevében” több fegyveres társával…

Pünkösti László és társai bűnügye

Pünkösti László 1945. január 9-én Mosonszentjános községben állomás körzetparancsnokként törvénytelenül agyonlövetett két munkaszolgálatost, másnap pedig három román hadifoglyot.

Pünkösti László 1946 márciusa után a gráci angol hadifogolytáborban egy angol hírszerző felkérésére…

Rada Gyula bűnügye

1951 augusztus 20-án Tótszerdahely községnél a Mura folyón át Rada Gyula feleségével és kisebbik fiával Jugoszláviába szökött, ahol a koprivnicai UDB őrizetbe vette, majd a belovári tejüzembe helyezték el munkásnak. 1952 márciusában Szlavko nevű UDB kapitány beszervezte Magyarország elleni…

Radimszky László és társai bűnügye

1944. október 15-én Horthy Miklós proklamációjának elhangzása után Radimszky László több nyilas pártszolgálatossal Budapestre vonult a városmajori főhadiszállásra, ahol fegyverekkel és kézigránátokkal látták el őket. Az október 16-i nyilas hatalomátvétel után Gyálligetre irányították őket az ott…

Rátky Henrikné és társa bűnügye

Rátky Henrikné 1945-46-ban Grazban az angol hírszerző szolgálat alkalmazásában álló férjének lányával, Vaikó Györgynével együtt segített a Magyarországról érkező híranyagok kiértékelésében. 1946-tól kezdve - miután lányával együtt visszatértek Magyarországra - az Ausztriában maradt Rátky…

Rédli József bűnügye

Rédli József 1944 novemberétől a Nyilaskeresztes Párt Budapest XII. kerületi szervezetének segédszolgálatosaként, majd 1945 januárjától a Hűség Házában alakult nyomozóosztály helyettes vezetőjeként részt vett üldözöttek előállításában és súlyos bántalmazásában. 1944 decemberében részt vett a…