Kiskunmajsán október 27-én került sor az első tüntetésre, amelyen nemcsak helybeliek, hanem az aznap tartott országos állat- és kirakodó vásárra érkezett környékbeli lakosok is részt vettek. A tüntetők leverték a tanácsházáról a vörös csillagot és a népköztársasági címert, követelték a tanácselnök és a párttitkár leváltását, valamint Neményi József, egykori begyűjtési megbízott felelősségre vonását. A községben maradt katonai parancsnokok csak egy ideig tudta visszatartani a tömeget, hamarosan behatoltak a tanácsházára, ahol megválasztották az ideiglenes nemzeti bizottságot és megalakították a nemzetőrséget. Miközben tartott a nemzeti bizottság ülése, egy csoport Neményi József tanácsi funkcionárius házához ment, akit arra kényszerítettek, hogy menjen velük a tanácsházára azért, hogy a tüntetők előtt számot adjon korábbi tetteiről. Egy másik csoport a párttitkár keresésére indult, ő azonban addigra elmenekült a községből. Neményit már a tanácsháza előtt többen bántalmazták, de honvédeknek átmenetileg sikerült kimenteniük és az épületben levitték a pincébe. A tömeg egyre hevesebben követelte kiadását és azonnali felelősségre vonását. Egy idő után behatoltak a pincébe, Neményit kivonszolták az épület elé, ahol a tömeg agyonverte. A községben állomásozó katonák élére másnap kinevezett parancsnok a zavargás résztvevői közül többeket őrizetbe vett.
Irodalom: Rigó Róbert: Lincselés Kiskunmajsán 1956-ban. In: Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Szerk: Horváth Miklós. Argumentum, 2024. (387-421. old.)