Ugrás a tartalomra

nincs adat

Kapcsolódó személyi adatlapok

Vigh József és társa bűnügye

Vigh József és Vigh Sándor testvérek a nyilas hatalomátvétel után nyilas fegyveres pártszolgálatosként Budapesten, elsősorban a XIV. kerületben részt vettek üldözöttek kifosztásában, súlyos bántalmazásában és törvénytelen kivégzésében. A tömeggyilkosságokat különös kegyetlenséggel végezték el és később sem tanúsítottak megbánást.

Viszneki László és társai bűnügye

Viszneki László 1949 júniusában Ausztriába szökött, ahol kapcsolatba került az amerikai és az angol titkosszolgálattal (CIC, FSS) és megállapodott velük, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében katonai és gazdasági információkat szállít nekik. Többnapos kiképzésben részesítették, majd június végén illegálisan hazatért és beszervezte az adatszerzésbe két testvérét, Józsefet és Ilonát, valamint Bartók Ferencet. Ilona bevonta az adatgyűjtésbe Cserháti Lászlót, ő pedig Szekeres Lászlót. Az általuk gyűjtött adatokat Ilona átadta Lászlónak, aki 1949 július közepén visszatért Ausztriába.