Ugrás a tartalomra

fegyveres testületek tagjai

Kapcsolódó személyi adatlapok

Hajnácskőy László bűnügye

Hajnácskőy László csendőrezredes 1935 után a katonai titkosszolgálat kommunista mozgalmakkal foglalkozó (VKF-2/K) alosztályát vezette, majd a Pécsi Csendőrkerület parancsnoka volt, 1944. október 29-től pedig a Belügyminisztérium VII. (Közbiztonsági) Osztályának élén állt. Szolgálati helyein utasítást adott a baloldali mozgalmak felszámolására indított eljárások során előállított személyek bántalmazására, irányította a zsidók deportálását a Dunántúl déli és keleti részein, valamint elrendelte a nyilas hatalomátvételkor a kormányzóhoz hű köztisztviselők letartóztatását.

Hullár Gábor bűnügye

Hullár Gábor 1956. október 23-án részt vett a Belügyminisztérium Miskolci Főosztálya épületének megtámadásában. November 1-jén mint tartalékos alhadnagy nemzetőri szolgálatra jelentkezett. Bevonulásakor kapott egy géppisztolyt lőszerrel és egy dobtárat. Később egyetemistáktól szerzett még egy TT-pisztolyt és két darab tárat. November 4-én elhagyta szolgálati helyét, a birtokában lévő fegyvereket a lakására vitte és elrejtette. December 10-én részt vett a miskolci nyomda elleni támadásban.

Jány Gusztáv bűnügye

A több mint 200 000 főből álló magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnokaként Jány Gusztávot 1942 májusában egységével a keleti frontra vezényelték. A hadseregben jelentkező hiányosságokat jelentette a honvédelmi miniszternek és a vezérkar főnökének, a hiányok pótlására ígéretet kapott. A kiképzés pótlására a felvonulási területen azonban már nem került sor. Az 1943. január 12-én meginduló szovjet támadás áttörte a magyar védelmi vonalat. Jány – ragaszkodva a német parancsnokság utasításához – elrendelte a végsőkig való kitartást.

Kalotai Géza és társai bűnügye

Lévai Imre – aki Ausztriában a nyugati államok hírszerző szerveinek ügynöke volt – 1952 februárjában beszervezte apósát, Keresztes Vincét katonai adatok gyűjtésére. Keresztes 1952 áprilisában bevonta másik vejét, Kalotai Gézát ebbe a munkába. Kalotai vállalta, hogy adatokat gyűjt a Kelenföldi pályaudvaron áthaladó katonai szerelvények számáról, menetirányáról, az áthaladás időpontjáról, valamint a szállított alakulatokról. A beszerzett adatokat egy összekötőn keresztül juttatta el megbízójának.

Keresztes Vince bűnügye

Keresztes Vincét 1952 februárjában egyik veje, Lévai Imre – aki 1950 júliusában emigrált, majd Ausztriában a nyugati államok hírszerző szerveinek ügynöke lett – egy összekötő révén felszólította, hogy mint katonatiszt szolgáltasson számára adatokat a Magyar Néphadseregről, valamint a Honvédelmi Minisztérium szervezeti felépítéséről. Keresztes vállalta a feladatot, és a megszerzett adatokat levélben és az összekötő révén juttatta el megbízójának.

Kiss Sándor és társai bűnügye

1957 elején Kiss Sándor miskolci gazdálkodót Szrogh Sándor és Fodor Mihály honvédek többször felkeresték, hogy tőle a honvédség részére élelmiszert vásároljanak. 1957. április 19-én Szrogh és Fodor, valamint Georgij Petrovics Nyenov szovjet tizedes elmentek Kiss lakására, hogy ott Szrogh a szovjet katonától különböző értéktárgyakat vásároljon. Az alkudozás alatt italoztak is, közben Kiss többször felszólította a magyar katonákat, hogy öljék meg a tizedest, hiszen korábban a szovjetek is lőttek le magyar katonákat.

Kocsis Sándor bűnügye

Kocsis Sándor 1956. október 23-án a soroksári rendőrőrsön teljesített szolgálatot. Október 27-én az őrs egész állománya csatlakozott a XX. kerületi nemzetőrséghez. November 4-én tudomásukra jutott, hogy Budapest felől Szeged irányába egy szovjet katonai egység Soroksáron keresztül fog átvonulni. A kerületi nemzetőr parancsnok utasítására társaival bekapcsolódott a szovjetek elleni harcokba, amelyek a Juta-dombon, az utcákban és a nádasban zajlottak. A kialakult tűzharcban több harckocsi kigyulladt, több szovjet katona és velük harcoló magyar államvédelmi beosztott meghalt vagy megsebesült.

Koller Béla és társai bűnügye

A Nyugatra szökött Halmay Andor 1950 nyarán feleségén keresztül felvette a kapcsolatot volt katonatársával, Koller Bélával, akit beszervezett kémkedésre. Koller elküldte Halmaynak a saját, valamint egy tiszttársa szolgálati beosztását. 1952 elején Koller megismerkedett a Magyar Néphadseregnél polgári alkalmazottként dolgozó Wutsch Terézzel, akinek beszámolt kémtevékenységéről. 1952.

Márton Ferenc és társa bűnügye

1956 októberében Székesfehérváron állomásozott az MN. 1234. számú műszaki kisegítő alakulat állománya, az egység parancsnoka Márton Ferenc hadnagy volt. Az alakulat tagjai a városban az építőipari vállalat által vezetett építésvezetőségeken dolgoztak és csak gyakorlófegyverrel rendelkeztek. Október 23-a után az alakulat beszüntette a munkát és a gyakorló fegyvereket a hadtest épületébe szállították. Ezt követően őrszolgálatot láttak el a város különböző pontjain.

Molnár Imre bűnügye

Molnár Imre volt határőr alhadnagy 1956. június 22-én Hegyeshalomnál polgári ruhában, de a szolgálati fegyverét magánál tartva, illegálisan elhagyta az országot. Másnap az osztrák csendőrség Bécsbe vitte, ahol 12 napig börtönben tartották, s ez idő alatt többször kihallgatták. Ezek során beszélt a katonai kiképzéséről, az Államvédelmi Hatóságról, a határőrségről, és elárulta a magyar titkosszolgálat több mint húsz informátorának a nevét is. Szabadulása után a Szabad Európa Rádió bécsi részlegénél is több alkalommal beszélt a magyar belügyi szervekről és a belpolitikai helyzetről.