Szatmári Jenő

Születési hely:
Budapest
Születési idő
Lakóhely
Budapest XIV.
Foglalkozás(ok)
újságíró
tudósító
Életrajzi megjegyzés

Polgári családból származott. Műegyetemi tanulmányait Budapesten és Berlinben végezte. 1918-tól kezdve újságírással foglalkozott. Kommunistaellenes írásai miatt a Tanácsköztársaság idején Berlinbe menekült. 1928-ban megválasztották a Berlini Magyar Egylet alelnökévé. 1934-ben Svájcba költözött, innen 1937-ben véglegesen visszatért Magyarországra. Itthon több nyugati lap tudósítója lett, munkája során szoros kapcsolatba került a budapesti svájci és angol követségekkel. 1945-től kezdve az International News Service nevű amerikai hírügynökség és a Basler Nachrichten című svájci lap budapesti tudósítójaként dolgozott. 1945-46-ban a Független Kisgazdapárt tagja volt.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1945-től kezdve Budapesten dolgozó svájci, angol és amerikai követségi tisztviselőket szóban és írásban rendszeresen tájékoztatott Magyarország politikai, gazdasági és katonai helyzetéről, a szovjet csapatok magyarországi elhelyezkedéséről. Háromszor Svájcba is elutazott, hogy Zehnder külügyminiszter-helyettest személyesen is tájékoztassa a magyarországi állapotokról.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest
Svájc
A cselekmény minősítése(i)
folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntette
Büntetőintézkedés

1952. május 29-én a vele szemben indított büntetőper során jogerősen 15 évi börtönre ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Tisztázatlan
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Utólagos anyakönyvezés: Budapest X. 475/1954
Megjegyzés
Börtönbüntetésének letöltése közben hunyt el.
Az utólagos halotti anyakönyvi bejegyzés téves adatokat tartalmaz: e szerint 1951. március 11-én a Gyűjtőfogházban (Budapest X. Kozma utca 13.) hunyt el.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.1. 76-775/1953.03.31.
HU ÁBTL 3.1.6. P-935
HU ÁBTL 3.1.9. V-96675
HU ÁBTL 3.1.9. V-96675/1
HU ÁBTL 3.1.9. V-96675/2
HU BFL - XXV.60.e - 002090 - 1952