Somogyváry Gyula

Névváltozat(ok)
Somogyvári Gyula
Gyula diák (írói álnév)
Születési név
Freissberger Gyula
Születési hely:
Füles
Ausztria
Születési idő
Lakóhely
Budapest I.
Foglalkozás(ok)
politikus
író
újságíró
Életrajzi megjegyzés

Német származású római katolikus családból származott, édesapja a Széchenyi-uradalom nagycenki birtokának gazdatisztje volt. Budapesten érettségizett, majd 1914-től színházi és irodalmi hírlapíróként dolgozott. 1914 decemberében besorozták a 29. gyalogezredhez, 1915-ben megkapta a II. osztályú vitézségi érmet, a háború végén főhadnagyként szerelt le betegsége miatt. 1921-től a Magyar Távirati Iroda vidéki osztályát vezette, 1928-ban a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. irodalmi igazgatója lett. Az 1920-as évek elején Gyula diák néven verseket, később történelmi és világháborús regényeket, színműveket írt. 1929-ben Horthy Miklós vitézzé avatta, majd 1935-ben megkapta a kormányzótól a III. Osztályú Magyar Érdemkeresztet is. 1935-ben a csornai körzet országgyűlési képviselőjévé választották a Nemzeti Egység Pártja színeiben, majd 1939-ben újra megválasztották, ekkor már a Magyar Élet Pártja jelöltjeként. 1938-tól tartalékos századosként a Vezérkari Főnökség Nemzetvédelmi és Propaganda Osztályán szolgált. 1944. március 21-én a németek letartóztatták és a mauthauseni koncentrációs táborba deportálták, ahonnan 1945 júniusában tért haza. Ezután publikálni már nem engedték, állami nyugdíját megvonták és 1950-ben minden korábban megjelent könyvét betiltották.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

A Vezérkari Főnökség Nemzetvédelmi és Propaganda Osztályának (VKF-6. osztály) tisztje volt és felmerült, hogy kapcsolatban áll egy demokráciaellenes illegális szervezkedés tagjaival.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest
Büntetőintézkedés

1951. február 16-án Kistarcsára internálták.

Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Tisztázatlan
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Utólagos anyakönyvezés: Budapest X. 790/1954
Megjegyzés
2012. december 22-én posztumusz Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.5.2. 20-179/1954 BM ORK IX.
HU ÁBTL 3.1.9. V-17608