Földbirtokos, arisztokrata családból származott, őrgrófi címet viselő apjának Somogy megyében voltak hatalmas birtokai, az 1929-es világválság idején azonban a birtokokat eladták. A reálgimnáziumi érettségi után 1940-ben felvették a Ludovika Akadémiára, ahol 1943 őszén fejezte be tanulmányait és mint páncélos hadnagy avatták fel, majd a budapesti felderítő zászlóaljhoz osztották be szakaszparancsnoki beosztásba. 1944 tavaszán németellenes szervezkedés miatt a katonai ügyészség letartóztatta, azonban a kihallgatása után szabadlábra helyezték. 1944 szeptemberében a front Arad környéki szakaszára került, azonban még a frontra kerülésének napján megsebesült. 1944 októberében hamis papírokkal megszökött a budapesti tisztikórházból és bekapcsolódott a Bajcsy-Zsilinszky Endre-féle ellenállási mozgalomba. A mozgalom felszámolása után átszökött a szovjet csapatokhoz, Döbrököznél esett szovjet fogságba, ahonnan 1946 januárjában került haza. A Honvédelmi Minisztérium anyagi csoportfőnökségén nyert beosztást hadnagyi rendfokozatban. Arisztokrata származása gátolta katonai karrierjét, ezért 1951-ben felvette a Pálinkás vezetéknevet. 1950 és 1955 között Piliscsabán, Hatvanban, Aszódon és Egerben különböző beosztásokban teljesített szolgálatot, majd 1955 nyarán Rétságra helyezték, ahol az utolsó beosztása ezred törzsfőnök volt őrnagyi rendfokozatban. 1957. januárban parancsnokai javaslatára kérte a leszerelését és a helyőrségi szállító és javító telepen lett gépkocsivezető.
1947-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, majd a két párt egyesülése után tagjelöltként felvették a Magyar Dolgozók Pártjába, azonban 1954-ben mint osztályidegent kizárták.
1956 októberében a rétsági Páncélos Tiszthelyettes Kiképző Ezred törzsfőnökeként bekapcsolódott a településen és annak környékén lezajló eseményekbe. Október 28-án kezdeményezte a Nógrád Megyei Tanács utasítására létrehozott nemzeti bizottság helyett egy új személyi összetételű járási forradalmi bizottság megválasztását, illetve a nemzetőrség létrehozását, majd utasítást adott a járás községeiben a forradalmi bizottságok és a nemzetőrségek megszervezésére. Elrendelte a laktanyáról a vörös csillag levételét, a helyére a Kossuth-címert tették fel. Október 30-án a Honvédelmi Minisztériumból érkezett rendeletre a rétsági ezrednél megválasztották a „forradalmi katonai tanácsot”, amelynek Pálinkás lett az elnöke. Ezen a napon a közeli Felsőpetényben Mindszenty József hercegprímást őrző államvédelmi egység elhagyta őrhelyét, ennek hírére az ezred néhány tisztje kiszabadította és a rétsági laktanyába szállította a hercegprímást. Pálinkás felhívta a Minisztertanácsot és Tildy Zoltán államminiszter titkárságán Keresztes János testőrőrnaggyal beszélt, aki utasította őt, hogy a bíborost szállítsák Budapestre. Másnap Pálinkás ezt megtette, majd 17 főnyi őrséget hagyott az Úri utcai prímási palotában. November 2-án utasította a katonai tanácsot, hogy a rétségi járási rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő volt államvédelmi tiszteket, illetve a bíboros őrzésére Felsőpeténybe kirendelt államvédelmi beosztottakat állítsák elő és zárják be őket a laktanya fogdájába. Aktívan részt vett a járási nemzetőr zászlóalj megszervezésében is. November 4-én a szovjet csapatok támadásának hírére előkészületeket tett a harc felvételére, majd egy tárgyalás után végül az ezred megadta magát.
1957. november 11-én a Pálinkás Antallal és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU HIM HL – XI.22 – 071/1957