Megadja László

Születési hely:
Hódmezővásárhely
Csongrád-Csanád vármegye
Születési idő
Lakóhely
Pesthidegkút
Budapest II.
Foglalkozás(ok)
üvegcsiszoló
Életrajzi megjegyzés

1944 decemberéig a 16/2. sz. keresztény munkásszázadnál szolgált, majd bátyja, Megadja Ferenc révén a Nyilaskeresztes Párt pártszolgálatosa lett. Először az Andrássy út 47. szám alatti pártházba, majd a központba, az Andrássy út 60-ba (Hűség Háza) került, mint nyomozó. Kihallgatásokat vezetett és razziákban vett részt. 1945. január 13-án hadnaggyá léptették elő. A szovjet csapatok előrenyomulásával bátyjával együtt elmenekült a fővárosból, 1945 áprilisában Szekszárd környékén fogták el.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1944-1945 fordulóján a Nyilaskeresztes Párt nyomozójaként Budapesten kihallgatásokat vezetett, amelyek során embereket bántalmazott. Részt vett az üldözöttek begyűjtésére indított razziákban és a Duna partra kísérésükben, ahol társai kivégezték őket.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest
A cselekmény minősítése(i)
háborús bűntett
Büntetőintézkedés

1951. július 27-én a vele szemben indított büntetőper során jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 681/1951
Megjegyzés
Háborús bűntette miatt korábban már többször is bíróság elé állították. A Népbíróságok Országos Tanácsa 1949-ben jogerősen 15 évi kényszermunkára ítélte. Perújítás során első fokon halálra ítélték, ám a Legfelsőbb Bíróság 1950-ben hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására, valamint érdemi határozathozatalra utasította azt.
A halotti anyakönyvi bejegyzés szerint a Gyűjtőfogházban (Kozma utca 13.) végezték ki.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.1. X/36
HU ÁBTL 3.1.9. V-55770