Ugrás a tartalomra

Kozma György

Születési hely:
Kolozsvár
Románia
Születési idő
Lakóhely
Budapest II.
Foglalkozás(ok)
közjegyző
Életrajzi megjegyzés

Értelmiségi családból származott. Kolozsváron jogtudományi egyetemet végzett, 1918-tól 1950-ben történő nyugdíjazásáig saját közjegyzői irodát vezetett az ország több településén. 1945 áprilisától feljelentést követően rendőri eljárás alatt állt, október elején internálták a debreceni internálótáborba, majd október 9-én betegsége miatt szabadlábra helyezték, egyben rendőrhatósági felügyelet alá vonták, amely 1946. október 2-ig tartott. A Debreceni Népügyészség népellenes bűntett miatt vádat emelt ellene, azonban a Debreceni Népbíróság 1948. november 19-én a bűnvádi eljárást megszüntette. 1952. február 13-án a Belényesi Lászlóval és társaival szemben indított büntetőper V. rendű vádlottjaként jogerősen 6 évi börtönbüntetésre ítélték, mert bűnösnek találták a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvételben és a devizagazdálkodási szabályok megsértésében. Valószínűleg 1956 júniusában szabadult a váci börtönből.

Őrizetbevétel ideje megjegyzés
Csak annyi biztos, hogy 1957. május 25. előtt vették őrizetbe.
Terhére rótt cselekmény

Azzal gyanúsították, hogy az „ellenforradalom” idején és azt követően kapcsolatot tartott Walther Peinsipp osztrák követtel, akinek beszámolt az észak-magyarországi bányavidék politikai és gazdasági helyzetéről, a bányászok hangulatáról és követeléseiről, valamint a bányák termelékenységéről.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest
Büntetőintézkedés

Vizsgálati fogságba helyezték.

Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Tisztázatlan
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest VIII. 2615/1957
Megjegyzés
Valószínűleg vizsgálati fogsága idején hunyt el a Mosonyi utca rabkórházban.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.2.1. I/3. 6/353-354.
HU ÁBTL 3.1.5. O-11624/1
HU ÁBTL 3.1.5. O-11624/2
HU ÁBTL 3.1.9. V-5934
HU ÁBTL 3.1.9. V-61599/a

Adatok az internetről:
https://i-digi.hu/szemelyek/dr.-kozma-gyorgy/9/