Berta József őrvezető 1956 októberében a néphadsereg várpalotai bányász alakulatánál teljesített katonai szolgálatot. Október 26-án nem jelent meg a munkahelyén, hanem a vájár tanulóotthon előtt összegyűlt tömeghez csatlakozott és végig nézte a szovjet emlékmű ledöntését, majd részt vett a pártbizottság és a rendőrség épületének megtámadásában, az utóbbi helyről egy golyószórót hozott el. Ezt követően elhagyta alakulatát és a várpalotai nemzetőrség parancsnoki csoportjának lett a tagja, ahol fegyveres nemzetőri szolgálatot teljesített. Nemzetőrként részt vett államvédelmi beosztottak és börtönőrök letartóztatásában. Társaival többször helyezkedett tüzelőállásba, hogy megakadályozzák a szovjet katonai alakulatok Várpalotán történő áthaladását. November 9-én annak hírére, hogy a hajmáskéri katonai táborból három gépkocsiból álló szovjet katonai egység közeledik a város felé, akik harci feladattal Budapestre voltak irányítva, több társával barikádokat építettek, majd az Akna csárda épületében kialakított tüzelőállásból megtámadták a szovjet járműveket. A tűzharcban 13 szovjet katona vesztette életét. Ezt követően Berta egy bányász katona kíséretében a cseri táborba, a bányász katonai alakulat körletébe ment és fegyvereket követelt az ottani tisztektől. Fellépése nyomán több bányász katona önkényesen elhagyta a körletet. November 21-én, amikor a szovjetek Várpalotán kezdték elfoglalni a fontosabb objektumokat, társaival a közeli erdőbe menekültek, ahonnan ő pár nap múlva hazament.
A büntetőeljárás kezdete
A büntetőeljárásban részt vevő nyomozó szerv(ek)
Az eljáró ügyész megnevezése
Nagy Andor
Az eljáró ügyészség megnevezése
Győri Katonai Ügyészség
A vádirat elkészültének időpontja
1957. 08. 15.
A jogerős döntés szerinti tényállás
A jogerős döntés szerinti tényállásban szereplő helyszín(ek)
Várpalota
Veszprém vármegye
Felhasznált forrás(ok)
HU HIM HL – XI.29 – 07/1957