nincs adat
Kapcsolódó személyi adatlapok
Kövess Béla bűnügye
Kövess Béla a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökeként aláírta a zsidó ügyvédek törlése és a zsidó kamarai alkalmazottak elbocsájtása tárgyában az ügyvédi kamarának az igazságügyminiszterhez tett felterjesztéseit.
Kozma István bűnügye
Kozma István vezérőrnagy, akit 1942 tavaszán Marosvásárhelyre vezényeltek és megbíztak a székely határőrség megszervezésével, 1944-ben önként belefolyt a meginduló gettózásba. Az akció hatékony lebonyolítása érdekében tábori csendőröket és járműveket bocsátott a közigazgatási szervek rendelkezésére. 1944 júliusában a lengyelországi Luzki térségében a lehető legkeményebb módszerekkel próbálta megakadályozni hadosztálya visszavonulását, többeket eljárás nélkül kivégeztetett, több szökésben lévő honvédre pedig saját kezűleg lőtt rá.
Krajecz László bűnügye
Krajecz László 1949. október 15-én katonai szolgálatra vonult be a Budapesti Őrzászlóaljhoz. 1950. február 16-án fegyveres szökést követett el, azzal a céllal, hogy Ausztriába távozzon. Szökés közben egy katonát fegyverrel fenyegetett, bujkálása alatt két államvédelmi beosztottra rálőtt, egyik ismerősével pedig katonai adatokat közölt.
Kriszten Ferenc Rafael és társai bűnügye
Kriszten Ferenc Rafael, az újhatvani ferences rendház vezetője és társai 1950 júniusában erőszakba torkolló tüntetést szerveztek a rendház előtt, hogy megakadályozzák a szerzetesek rendőrök általi elhurcolását.