Hévey László

Névváltozat(ok)
Halas Lajos (ezen az álnéven anyakönyvezték halálát)
Születési hely:
Győr
Győr-Moson-Sopron vármegye
Születési idő
Lakóhely
Törökbálint
Pest vármegye
Foglalkozás(ok)
tisztviselő
Életrajzi megjegyzés

1945-ben az Újjáépítési Minisztérium szövetkezeti osztályát vezette. 1949-ben a Belkereskedelmi Minisztérium egyik osztályfőnöke volt.

Őrizetbevétel ideje
Őrizetbevétel ideje megjegyzés
Az őrizetbevétel ideje bizonytalan.
Terhére rótt cselekmény

Az 1920-as és 1930-as években besúgói tevékenységet végzett a Vezérkari Főnökség számára. A baloldali és kommunista mozgalmak megfigyelése volt a feladata, kezdetben a közgazdasági egyetemen, később külföldi tanulmányútja idején a Belgiumban és Franciaországban élő magyar emigránsok között. Hazatérése után a kassai kereskedelmi főiskolán demokráciaellenes legitimista összeesküvést szervezett.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest
Belgium
Franciaország
Kassa
Szlovákia
A cselekmény minősítése(i)
háborús bűntett
a demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette
folytatólagosan elkövetett kémkedés bűntette
Büntetőintézkedés

1951. július 12-én a Hévey Lászlóval és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Temetésre vonatkozó egyéb információk

Halas Lajos álnéven temették el.

Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Halas Lajos álnéven: Budapest X. 633/1951. Utólagosan anyakönyvezve a saját nevén: Budapest X. 726/1954
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-103458/1