Donáth György

Születési hely:
Budapest
Születési idő
Lakóhely
Budapest IX.
Foglalkozás(ok)
politikus
tisztviselő
Életrajzi megjegyzés

Polgári családból származott. Jogi oklevelet szerzett, majd magántisztviselőként dolgozott, 1932-ben pedig a Központi Statisztikai Hivatalban helyezkedett el. 1938-ban politikai pályára lépett, a Magyar Élet Mozgalom egyik vezetője lett. 1939-től a Magyar Élet Pártjának országgyűlési képviselője, 1943-1944-ben egyik alelnöke volt. 1945-ben rendőri felügyelet alá helyezték.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1946 tavaszától a német megszállás előtti államrend visszaállítását célul kitűző Magyar Testvéri Közösség nevű titkos társaság egyik irányítója volt. A szervezkedés szűkebb vezető testületeinek (Hetes Bizottság, Vezértanács) tagjaként az 1947 tavaszára tervezett politikai és katonai hatalomátvételt készítette elő, elsősorban Budapesten. 1946 őszén a Hetes Bizottság alá rendelt Földalatti Fővezérség összekötőjeként elkezdte a mozgalom katonai szárnyának szervezését.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest
A cselekmény minősítése(i)
a demokratikus államrend és a demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezésének és vezetésének bűntette
Büntetőintézkedés

1947. április 16-án a Donáth Györggyel és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 981/1947
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-55574