Dóczy László

Névváltozat(ok)
Dóczi László
Születési hely:
Tatatóváros
Tata
Komárom-Esztergom vármegye
Születési idő
Lakóhely
Érd
Pest vármegye
Foglalkozás(ok)
újságíró
Életrajzi megjegyzés

Iparos családból származott, tisztviselőként és újságíróként több helyen dolgozott. A II. világháború alatt tartalékos zászlósként katonai szolgálatot teljesített. 1945 februárjában Budapesten szovjet hadifogságba esett, 1947. október 6-án tért vissza Magyarországra. Ezt követően alkalmi munkákból élt, a letartóztatása előtti fél évben nagybátyja üzletében dolgozott.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

A jogerős ítélet indoklása szerint 1949 júniusában Vojczek Sándor révén együttműködést vállalt az amerikai titkosszolgálattal (CIC), és részükre katonai, államvédelmi, gazdasági és közlekedési információkat adott át, a hírszerző hálózatba tíz ismerősét bevonta. Ezzel párhuzamosan, 1949 augusztusától részt vett a Leksz András és Bohn Alfréd által vezetett titkos mozgalomban.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest
A cselekmény minősítése(i)
folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntette
fegyverrejtegetés bűntette
demokratikus államrend és demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló bűntett
Büntetőintézkedés

1950. június 30-án a Dóczy Lászlóval és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest II. 591/1950
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-108191
HU ÁBTL 3.1.9. V-146222