Czimer Tibor

Névváltozat(ok)
Czimmer Tibor
Czinner Tibor
Zinner Tibor
Születési hely:
Budapest
Születési idő
Lakóhely
Pomáz
Pest vármegye
Foglalkozás(ok)
segédmunkás
bányász
Életrajzi megjegyzés

Hat elemi iskolát végzett. 17 éves korában jelentkezett a hadseregbe, 1940 és 1943 között, majd 1944-ben katonaként szolgált. 1945-től a BESZKÁRT-nál volt segédmunkás, majd alkalmi munkákból élt. Később a Budakalászi Textilműveknél lett segédmunkás. Ezt követően még jónéhány munkahelye volt, mielőtt 1956 augusztusában a pilisi szénbányákhoz került, ahol október 25-ig dolgozott.

Őrizetbevétel ideje
Őrizetbevétel ideje megjegyzés
Szovjet katonák vették őrizetbe.
Terhére rótt cselekmény

1956. október 30-án csatlakozott a pilisszentiváni bányászok Rusznyák László vezette csoportjához, majd az egységgel helyettes parancsnokként október 31-én Budapestre ment és bekapcsolódott a Széna téri felkelők akcióiba. Rusznyákkal együtt megalakították a „különleges bányászbrigádot” azzal a céllal, hogy azoktól a csellengő fegyveresektől, akiknek nincs fegyverviselési engedélyük, elvegyék a fegyvereket. Ezen túl, feljelentések alapján, államvédelmi tiszteket és pártfunkcionáriusokat vettek őrizetbe és kísértek a Maros utcai laktanyába, de részt vettek házkutatásokban és rabok kiszabadításában is. November 2-án társaival együtt a harcok folytatásához Ausztriába indultak fegyverért. Egy Győrben kapott parancs miatt azonban a csoport Szombathelyre ment egy határőralakulat - a helyiek állítása szerint a határőr laktanyában meghúzódó határőr egyenruhába öltözött volt államvédelmi beosztottak - lefegyverzésére és letartóztatására. November 4-én, miután a szovjet csapatok elfoglalták a laktanyát, fogságba esett.

A cselekmény helyszíne(i)
Pilisszentiván
Pest vármegye
Budapest
Szombathely
Vas vármegye
A cselekmény minősítése(i)
a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezett mozgalom kezdeményezésének és vezetésének bűntette
a társadalmi tulajdon sérelmére különösen nagy kár okozásával nem járó rablás bűntette
társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntette
Büntetőintézkedés

1957. november 23-án a Rusznyák Lászlóval és társaival szemben indított büntetőper II. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 1296/1957
Megjegyzés

Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-143557
HU ÁBTL 3.1.9. V-146379
HU ÁBTL 3.1.9. V-146379/1-2
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU BFL – XXV.4.a – 2383 – 1957