Belügyminisztérium Államvédelmi Osztálya (BM ÁVO)

Kapcsolódó személyi adatlapok

Gáspár Gusztáv bűnügye

Gáspár Gusztáv 1948. október 25-én átszökött Ausztriába, majd András Károly újságíró felkérésére elvállalta, hogy a francia titkosszolgálat részére gazdasági, politikai és katonai vonatkozású adatokat gyűjt a hozzá segélyért forduló magyar menekültektől. Iványi Jánossal pedig megállapodott abban, hogy 1949 nyarától az Iványi által vezetett - de a franciáknak információkat gyűjtő - kémszervezet tagjait a Caritas ellátmányából támogatni fogja.

Gregus István bűnügye

Gregus István a Nyilaskeresztes Párt fegyveres pártszolgálatosaként 1944 decemberében részt vett a Szent István parkban tartott razzián, valamint Lantos Ernő előállításában és a Szent István körúti nyilas pártházban történt bántalmazásában.

Megadja László bűnügye

Megadja László 1944-1945 fordulóján a Nyilaskeresztes Párt nyomozójaként Budapesten kihallgatásokat vezetett, amelyek során embereket bántalmazott. Részt vett az üldözöttek begyűjtésére indított razziákban és az emberek Duna partra kísérésében, ahol társai kivégezték őket.