Balogh Mátyás

Születési hely:
Békés
Békés vármegye
Születési idő
Lakóhely
Békés
Békés vármegye
Foglalkozás(ok)
református lelkész
Életrajzi megjegyzés

Kisgazda családban született, édesapját korán elveszítette. Elemi és gimnáziumi tanulmányait Békésen, a református teológiai akadémiát Debrecenben végezte el. Kezdetben Erdélyben szolgál, majd 1932-ben Békés reformátussága választotta meg lelkészévé. Hamarosan a békési református gimnázium iskolaszéki elnöke lett.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1953. március 12-én a békési református egyház lelkészi irodájában több személy jelenlétében súlyosan izgató kijelentést tett a demokratikus államrenddel szemben, továbbá az egyház 2 hold és 260 négyzetöl szőlőjét úgy osztotta meg egyházi alkalmazottak és más kívülálló személyek között, hogy az egyes részek a 400 négyzetölt nem érték el, így mentesültek a beadási kötelezettség alól, ezáltal pedig megkárosította az államot.

A cselekmény helyszíne(i)
Békés
Békés vármegye
A cselekmény minősítése(i)
a népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntette
társadalmi tulajdon elleni bűntett
Büntetőintézkedés

1953. július 20-án a vele szemben indított büntetőper során jogerősen 3 évi börtönre ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás ideje megjegyzés
Elhalálozási ideje lehet még: 1953. 07. 19 vagy 1953. 05. 24.
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Tisztázatlan
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Jelenleg nem ismert.
Megjegyzés
Nem jogerős büntetésének letöltése közben, a másodfokú ítélet meghozatala előtt, 1953. július 18-án elhunyt a váci börtönben.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.1. X/36
HU ÁBTL 2.6.1. – sz. n. – Halottak könyve
HU ÁBTL 3.1.9. Békés megyei vizsgálati napló
HU MNL BVL – XXV.15.a – 55/1953
Békési életrajzi lexikon. A reformáció korától a XX. század végéig. Békési Városvédő és Szépítő Egyesület, Békés, 2001. 15-18.
https://www.archivnet.hu/ugyeben-masodfokon-itelet-szuletett-pedig-mar-azelott-meghalt-a-vaci-bortonben-balogh-matyas