Büntetőeljárások

Elnevezés Csökkenő rendezés Az eljárás kezdete A jogerős döntés szerinti tényállás
Vigh József és társa bűnügye

Vigh József és Vigh Sándor testvérek a nyilas hatalomátvétel után nyilas fegyveres pártszolgálatosként Budapesten, elsősorban a XIV. kerületben részt vettek üldözöttek kifosztásában, súlyos bántalmazásában és törvénytelen kivégzésében. A tömeggyilkosságokat különös kegyetlenséggel végezték el és…

Viszneki László és társai bűnügye

Viszneki László 1949 júniusában Ausztriába szökött, ahol kapcsolatba került az amerikai és az angol titkosszolgálattal (CIC, FSS) és megállapodott velük, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében katonai és gazdasági információkat szállít nekik. Többnapos kiképzésben részesítették, majd június végén…

Vitai András és társai bűnügye

1945 februárjában két szovjet katona betért id. Vitai János ceglédi tanyájára. A házigazda megvendégelte őket, majd a katonák elaludtak. Ezt kihasználva Vitai András és három társa meggyilkolták a két katonát, majd holmijaikat szétosztották egymás között.

Wayand Tibor bűnügye

Wayand Tibor 1922-től a Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya egyik vezetője volt. Nyomozóként irányította és részt vett a baloldali, háborúellenes majd ellenállási mozgalmak felszámolására indított nyomozásokban. A letartóztatott személyek…

Weingartner Béla és társai bűnügye

1945 elején Weingartner Béla cserkésztársával, Horváth Ernővel szovjet fegyvereket és robbanószereket lopott, majd 1947 őszén illegális mozgalmat hozott létre azzal a céllal, hogy háború esetén a magyar és a szovjet csapatok ellen harcoljanak. A szervezkedésbe a cserkészet 1948 nyarán történt…

Weinhardt Géza bűnügye

Weinhardt Géza 1944 október végétől a Nemzeti Számonkérés Szervezete Budapest II. kerületi részlegének vezetőjeként üldözöttek előállítására és bántalmazására adott utasítást. Kihallgatás után a zsidó személyeket átadta a pártszolgálatosoknak, akik őket deportálás céljából a józsefvárosi…

Weinhardt János bűnügye

Weinhardt János 1944. november elejétől 1945. január végéig a Budapest II. Kapás utca 46. szám alatti nyilaskeresztes pártházban fegyveres pártszolgálatosként teljesített szolgálatot. Részt vett üldözött személyek előállításában, kifosztásában, megkínzásában és a Duna-parton történő törvénytelen…

Wolf Ferenc bűnügye

Wolf Ferenc 1949. szeptember 24-én tényleges szolgálatot teljesítő szakaszvezetőként várpalotai alakulatától megszökve illegális módon Ausztriába távozott. Itteni tartózkodása alatt az angol és a francia titkosszolgálatok többször kihallgatták Magyarország politikai, gazdasági és katonai…

Zavadszky Iván és társai bűnügye

Zavadszky Iván Drietomszky Ottóval és Kálmán Szilviusz Györggyel együtt  1949 nyarán létrehoztak egy illegális demokráciaellenes szervezetet, amelynek célja az "imperialista" erők győzelmének belső támogatása és elősegítése, vagyis a kapitalista rend visszaállítása volt. A szervezkedésbe…

Zsolnai Mihály és társai bűnügye

Zsolnai Mihály a Vasbeton Gyárépítési Nemzeti Vállalat alkalmazottjaként, egyben a pápai katonai repülőtér építésének vezetőjeként 1949 októberében Ausztriába szökött, ahol az angol és az amerikai hírszerző szervek előtt részletesen beszámolt a repülőtér építkezési munkálatairól. Miután az…