A budapesti, illetve a charlottenburgi műegyetemen szerzett mérnöki diplomát, majd a budapesti és a berlini egyetemeken jogot hallgatott. 1912-ben belépett a Függetlenségi és 48-as Pártba, kapcsolatba került a szabadkőműves-mozgalommal is. 1918. november és 1919. január között a Károlyi-, majd a Berinkey-kormányban a hadügyminiszter politikai államtitkára volt. A Tanácsköztársaság bukása után megalakult Peidl-kormányt a megszálló román csapatok támogatásával lemondatta és megalakította saját, ideiglenes kormányát. 1919. augusztus 7. és november 24. között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, de emellett a kereskedelemügyi és a belügyminiszteri tárcákat is vezette. Ezután 1920. márciusig a Huszár-kormány hadügyminisztereként tevékenykedett. Az 1920-as években különböző ellenzéki pártok országgyűlési képviselője, majd a budapesti északi választókerület egyéni képviselője volt. 1938-ban már nem szerzett mandátumot, kikerült a politika élvonalából.
A katolikus egyház támogatásával egy illegális szervezkedés létrehozásában vállalt vezető szerepet. A mozgalom célja a demokratikus államrend megdöntése és új kormány felállítása volt. Az új kormánynak ő lett volna a miniszterelnöke.
1951. augusztus 27-én a Friedrich Istvánnal és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen 15 évi börtönre ítélték.