Láncz László 1944 szeptemberében hadműveleti területen az erdélyi Nagysármás községben, mint a katonai közigazgatást ellátó alakulat csendőrszázad parancsnoka a csendőrség táborrendészeti főnökségétől azt a parancsot kapta, hogy az alakulatának őrizetében lévő 126 zsidó származású személyt szállítsák el Kolozsvárra. Az útba indított csoportról Láncz megállapodott Mátyássy Miklós századossal, hogy a parancs végrehajtása helyett a Pusztakamarás község közelébe lévő Saskút hegyre szállítják őket, ahol valamennyit legyilkoltak. Láncz csendőrszázadost a Kolozsvári Népbíróság háborús és népellenes bűncselekmények miatt távollétében halálra ítélte. Láncz 1950 végén jött vissza a szovjet hadifogságból Magyarországra. Budapesten a Mosonyi utcába szállították, ahol a hosszas kihallgatása során nem hozták kapcsolatba az 1948-ban a Népbíróságok Országos Tanácsa által jogerősen elítélt Lakatos Géza vezérkari századosnak, Mátyássy Miklós századosnak és társainak a Nagysármás környéki gyilkosságok ügyével. Lánczot 1952 februárban Kazincbarcikára internálták. 1953-ban az internálótáborban „Dernai” fedőnéven beszervezték, majd kiszabadult. 1954 nyarán került a magyar hatóságok tudomására a Kolozsvári Népbíróság halálos ítélete, ezért 1955. február 1-én előzetes letartóztatásba helyezték.
HU ÁBTL 3.1.9 84655/1
HU ÁBTL 3.1.9 V-128777
HU BFL – XXV- 4.f.6. – 005094/1955
HU BFL – XXV-101.b.2. – 14599
HU MNL OL – XX-5-h – B. IV. 001364/1955