Szülei egy éves korában menhelyre adták, 15 éves koráig egy özvegyasszony nevelte. Hat általános iskolát végzett, ezután Budapestre került fémcsiszoló- és galvanizáló-tanulónak. 1948-ban a segédlevél megszerzését követően azonban nem a szakmájában kezdett el dolgozni, hanem alkalmi munkákból élt. 1952-ben a Budapesti Központi Járásbíróság magánosok elleni erőszak, rablás és erőszakos nemi közösülés bűntettének kísérlete miatt 1 évi 6 hónapi és 10 napi, a fiatalkorúak fogházában letöltendő börtönre ítélte. Szabadulása után továbbra is alkalmi munkákból élt. 1954 őszén bevonult katonai szolgálatra. 1956-ban Tatán töltötte tényleges katonai szolgálatát, ahonnan alakulatát a forradalom idején Budapestre, a Károly-laktanyába vezényelték. 1956 novemberében Ausztriába, majd Nyugat-Németországon keresztül Franciaországba távozott. 1957 februárjában tért haza a magyar követség segítségével. Hazatérése után alkalmi munkákból élt, letartóztatásakor az Új Élet Tsz-ben volt kocsis.
1956. október 23-a után katonai alakulatával Budapestre, a Károly-laktanyába jött. November 4-én a Thököly úti fegyveres csoporthoz csatlakozott, akikkel aktívan részt vett a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésénél a szovjet katonák ellen folytatott harcokban. Társaival megtámadták a közeli házakba bemenekülő szovjet katonákat, maga is tüzelt rájuk, majd behatolt a lakásba és elvette a megsebesült katonák fegyvereit. Közreműködött több környékbeli bolt kifosztásában.
1959. október 26-án a Futó Jánossal és társaival szemben indított büntetőper XXII. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU ÁBTL 3.1.9. V-145612/1-16
HU ÁBTL 3.1.9. V-150389/3
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU BFL – XXV.4.f – 9019/1959