nincs adat
Kapcsolódó személyi adatlapok
Sörös István és társai bűnügye
1944 decemberében és 1945 elején a fülöpszállási tanyavilágban Sörös István és Vizi László helyi földművesek közösen meggyilkoltak egy-egy szovjet katonát, Vizi Imre és Novák Ferenc pedig segédkeztek a holttestek eltüntetésében.
Stadler Károly és társai bűnügye
Stadler Károly 1950. július 5-én jogellenesen Ausztriába távozott, ahol a magyarországi fegyveres erőkkel kapcsolatos információkat adott át az amerikai titkosszolgálat (CIC) ügynöke, Geőcze Bertalan részére. Ezt követően Geőcze megbízásából két osztrák vasutas, illetve Lakatos Géza, a CIC Bécsben élő ügynöke segítségével hírszerző csoportot hozott létre a magyar haditermelésre, honvédelemre, határőrizetre és vasúti közlekedésre vonatkozó adatok megszerzése céljából.