Értelmiségi családból származott. A gimnáziumi érettségi után négy szemesztert hallgatott a prágai Károly Egyetem orvosi karán. 1939 márciusában a német csapatok csehszlovákiai bevonulását megelőzően a már Magyarországhoz tartozó Kassára költözött, majd Budapesten folytatta tanulmányait. A család anyagi helyzete miatt az egyetemet azonban nem tudta befejezni. A magyar állampolgárság megszerzése érdekében 1939-ben önként jelentkezett katonai szolgálatra. A következő évben felvették a Ludovika Akadémiára, 1942-ben avatták páncélos tisztté, mint ht. főhadnagyot. Egy ideig Kassán szolgált, majd 1944-ben a keleti frontra vezényelték, ahol a szovjet hadműveleti területeken felderítő szakaszparancsnokként szolgált. 1944 májusban sebesültként szovjet hadifogságba esett. Júniusban önként jelentkezett a németek ellen szerveződő magyar ellenállók csoportjába, aminek egyik parancsnoka lett, osztaga az erdélyi harcok idején bevetésre is került. 1945 januárban Debrecenben az Ideiglenes Nemzeti Kormány védelmére kirendelt őrzászlóalj, a kormány Budapestre költözését követően a Honvédelmi Minisztérium törzsszázadának parancsnoka lett. Az 1945-ös választások után belépett a Magyar Kommunista Pártba. A folyamatos átszervezések következtében a néphadseregben sűrűn változott a feladata és a beosztása, volt a határőrségnél, a testőrségnél, a Honvédelmi Minisztériumban. A néphadseregben azonban mint ludovikás tisztet folyamatos bizalmatlanság kísérte. 1950-ben elvégezte a magasabb parancsnoki tanfolyamot. 1956. augusztusban előléptették ezredessé..
Október 23-án a budai várnegyedben lévő parancsnokságon volt. Aznap este az elsők között érte támadás a Kilián laktanyát, az ostrom hírére megpróbált odamenni, de csak a Kálvin térig jutott el. Másnap a Honvédelmi Minisztériumban átvette az főügyeletesi tiszti szolgálatot, különböző helyekről hozzá futottak be a rendkívüli eseményekről küldött jelentések. Október 25-én a vezérkari főnök parancsára öt harckocsival és a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola egy századával a Kilián laktanya felmentésére indult, de annak érdekében, hogy a laktanya épületét kivonja a harcokból, megállapodott a felkelőkkel, hogy nem lőnek egymásra. Október 28-tól bekapcsolódott a fegyverszüneti tárgyalásokba, és elfogadva a felkelők álláspontját, nem támogatta a feltétel nélküli fegyverletételt. Október 31-én Nagy Imre Malétert a honvédelmi miniszter első helyettesévé nevezte ki. Este a miniszterelnökkel együtt tárgyalt a parlamentben a munkástanácsok küldötteivel, akiket sikerült rávenni a sztrájk lefújására. November 2-án a már honvédelmi miniszteri pozícióba és vezérőrnagyi rangra emelt katonatisztnek sikerült elérnie, hogy a Budapesten harcoló felkelőcsapatok és a Nagy Imre-kormány megegyeztek és a forradalom nem torkollott vérfürdőbe. Délben a Parlamentben Erdei Ferenc mellett ő képviselte a kormányt a szovjet csapatok magyarországi parancsnokával megkezdett csapatkivonási tárgyaláson. November 3-án este a magyar küldöttség több tagjával együtt a tököli szovjet katonai bázisra érkezett a tárgyalás folytatására, ahol Szerov KGB-tábornok és katonái őrizetbe vették, 1957 januárban adták át a magyar hatóságoknak.
1958. június 15-én a Nagy Imrével és társaival szemben indított bűntetőper V. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
Eredetileg a Kisfogház udvarán hantolták el, majd 1961-ben temették el az Új Köztemetőben.
Mártírtársaival együtt 1989. június 16-án volt az ünnepélyes újratemetése, július 6-án pedig rehabilitálták.
HU ÁBTL 3.1.9 – V-150000/56
HU ÁBTL 3.1.9 – V-150000/73
HU ÁBTL 3.1.9 – V-150000/90
HU MNL OL XX-5-h – V-150000 – 003/1958
HU MNL OL XX-5-h – 003/1958 –V-150000/5
HU MNL OL XX-5-h – 003/1958 –V-150000/56
HU MNL OL XX-5-h – 003/1958 –V-150000/57
HU MNL OL XX-5-h – 003/1958 –V-150000/58
HU MNL OL XX-5-h – 003/1958 –V-150000/73
HU MNL OL M-KS 288.f. – 4/14/1. öe.