Krisztián László

Születési hely:
Mosonmagyaróvár
Győr-Moson-Sopron vármegye
Születési idő
Lakóhely
Budapest XIV.
Foglalkozás(ok)
portás
Életrajzi megjegyzés

Apja ruhakereskedő volt. Nyolc elemi osztályt végzett, majd motorszerelőnek tanult. 1945-ben hadirokkanttá nyilvánították. Ezt követően Budapestre került, ahol a Fővárosi Autotaxi Vállalatnál, később a Fémbútorgyárban helyezkedett el fűtőként, éjjelőrként, majd portásként.
Munkahelyén lopást követett el, a felelősségre vonás elől 1950. október 22-én Ausztriába menekült. 1950. november 16-án Magyarországra történt visszatérése után a rendőrség letartóztatta, majd 1951. január 6-án lopás bűntette miatt 5 évi börtönre ítélték.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1950. október végén, Bécsben együttműködést vállalt az amerikai titkosszolgálat (CIC) ügynökével, Stadler Károllyal, akinek megbízásából két alkalommal Magyarországra jött katonai adatok megszerzése céljából. Második hazatérésekor letartóztatták.

A cselekmény helyszíne(i)
Bécs
Ausztria
A cselekmény minősítése(i)
folytatólagosan elkövetett kémkedés bűntette
tiltott határátlépés bűntette
Büntetőintézkedés

1952. szeptember 17-én a Stadler Károllyal és társaival szemben indított büntetőper III. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás ideje megjegyzés
Az elhalálozás ideje csak valószínűsített, adatunk nincs rá.
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Nem anyakönyvezték.
Megjegyzés
Valószínűleg a per I. és II. rendű vádlottjával egy helyen (Budapest II. Fő utca 70-78.) és napon (1952. november 5.) végezték ki.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-71034/1
HU ÁBTL 3.1.9. V-71034/1a