Kovács Balázs

Születési hely:
Kiskunfélegyháza
Bács-Kiskun vármegye
Születési idő
Születési idő megjegyzés
Születési idő lehet még: 1893. 02. 05.
Lakóhely
Bugacmonostor
Bugac
Bács-Kiskun vármegye
Foglalkozás(ok)
földműves
Életrajzi megjegyzés

Szülei földművesek voltak. Két elemi iskolát végzett. Bérelt, majd 1945 után saját juttatott földjén gazdálkodott. 1945-től 1948-ig a kommunista párt tagja volt. 1950 augusztusában egy szovjet katona 1944-es meggyilkolása miatt eljárást indítottak vele szemben, majd a Kecskeméti Megyei Bíróság 1950. október 18-án felmentette a szándékos emberölés bűntettének vádja alól.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

Az 1944 őszi harcok során a bugacmonostori tanyájára betérő szovjet katonát egy vasvillával agyonszúrta, majd annak holttestét szomszédja segítségével a közeli nádasban elrejtette. A katona csizmáját megtartotta magának, fegyverét pedig elásták a tanyán.

A cselekmény helyszíne(i)
Bugacmonostor
Bugac
Bács-Kiskun vármegye
A cselekmény minősítése(i)
háborús bűntett
lopás bűntette
Büntetőintézkedés

1951. január 3-án a Kovács Balázzsal és társával szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 202/1951
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-10127