Kósa Pál

Születési hely:
Balatonfüred
Veszprém vármegye
Születési idő
Lakóhely
Budapest IV.
Foglalkozás(ok)
asztalosmester
Életrajzi megjegyzés

A négy polgári iskola elvégzése után vaskereskedő-inas lett, később kitanulta az asztalos szakmát. Rövid ideig a Balatonfüredi Hajógyárban dolgozott, majd 1942-ig Budapesten asztalossegéd volt több kisiparosnál. 1942-ben bevonult katonai szolgálatra, ahonnan 1944 végén szerelt le. 1945 januárjában jelentkezett az új hadseregbe és 1946-ig ott teljesített szolgálatot. 1945 és 1948 között a Magyar Kommunista Párt tagja volt, az újpesti pártbizottság propagandaosztályán dolgozott. 1948-ban a két párt egyesülése kapcsán lezajlott tagrevízió során kizárták a pártból, mivel elhallgatta apja nyilas múltját, ami a felülvizsgálat során kiderült. Ezt követően több budapesti üzemben asztalosként dolgozott. 1954-ben, édesapja halála után folytatva annak mesterségét, önálló kisiparos lett.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1956. október 24-én Újpesten részt vett az egész nap zajló tüntetéseken, ott volt a szovjet emlékmű ledöntésénél, majd megtámadták és elfoglalták a rendőrkapitányság és a tanácsháza épületét. A tanácsháza előtt beszédet mondott és felolvasta az Egyesült Izzó által kiadott röplapot. Még aznap megalakították az Újpesti Forradalmi Bizottságot, amelyben meghatározó szerepet töltött be. Napokon át beszédeket mondott a tanácsháza erkélyéről az épület előtt összegyűlt tömegnek, beszélt többek között a sztrájk folytatásáról, a szovjet csapatoknak az országból történő kivonulásáról, a munkástanácsokról. Tudomással bírt volt államvédelmi beosztottak és kommunisták letartóztatásáról, részt vett Szobácsi József volt államvédelmi főhadnagy kihallgatásában, parancsára tartóztatták le Horváth Jánost, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetőjét. Október 27-én riasztotta a polgárőrséget a Belügyminisztériumból kiérkezett és a rendőrség épületét visszafoglalni szándékozó karhatalom megtámadására, ennek folytán a polgárőrök a rendőrkapitányság épületét órákon át tűz alatt tartották. Engedélyt adott a koalíciós pártok megalakulására és működésére. November 4-én elrendelte a szovjet katonai egységekkel szembeni ellenálláshoz a folyamőrség teljes fegyverzetének és lőszerkészletének kiadását a nemzetőrség számára, toborozta a polgári lakosságot a fegyveres harchoz Újpest védelmére. A harcokban legalább 20 szovjet katona és több polgári személy is életét vesztette.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest IV.
A cselekmény minősítése(i)
a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom kezdeményezésének és vezetésének bűntette
felbujtói minőségben elkövetett gyilkosság bűntette
Büntetőintézkedés

1959. július 28-án a Kósa Pállal és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest, X. 946/1959
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-142947
HU ÁBTL 3.1.9. V-142947/1-9
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU BFL – XXV.4.f – 8017 – 1958