Keller Károly

Születési hely:
Budapest
Születési idő
Lakóhely
Budapest VII.
Foglalkozás(ok)
szállítómunkás
Életrajzi megjegyzés

Hat elemi iskolát végzett, ezután szakmát nem tanult, hanem szállítómunkásként alkalmi munkákat vállalt. 1939-ben hatósági közeg elleni erőszak miatt bíróság elé került. 1944-ben belépett a Hungarista Ifjúsági Légióba. 1945-től kezdve öt alkalommal kapott mind súlyosabb büntetést lopás, koldulás, társadalmi tulajdon elleni lopás, hatósági közeg elleni erőszak és csavargás miatt. Utoljára 1952 novemberében társadalmi tulajdon elleni lopás miatt 3 évi szabadságvesztésre ítélték. Szabadulása után a Tüzelőanyagszállító Vállalatnál dolgozott.

A forradalom idején környezetében „Kacsa” néven ismerték.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1956. október 26-ától egyik vezetője volt a Klauber István-féle, a Thököly út 44. számú házban működő fegyveres csoportnak. Október 27-én csatlakozott a XIV. kerületi nemzetőrséghez, ezt követően mint fegyveres nemzetőr teljesített szolgálatot. Társaival a Thököly út és Dózsa György út környékét ellenőrzésük alá vonták, lezárták a Thököly utat, mindenkit igazoltattak annak érdekében, hogy a csoportnak további fegyvereket szerezzenek, valamint megakadályozzák az államvédelmi beosztottak számára fegyverek szállítását. 1956. október 30-án részt vett a Köztársasági téri pártszékház ostromában. November 4-én bekapcsolódott a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésénél a szovjet katonák ellen folytatott harcokba, melynek során társaival több szovjet harckocsit kilőttek és több szovjet katonát megöltek. Részt vett a XIV. kerületi Május 1. úti államvédelmi objektum és a környékbeli boltok kifosztásában, valamint a volt államvédelmi beosztottak lakásáról különböző holmik eltulajdonításában.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest VIII.
Budapest XIV.
A cselekmény minősítése(i)
a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette
gyilkosság bűntette
gyilkosság bűntettének kísérlete, részben mint tettes, részben mint bűnsegéd
a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűnszövetkezetben lopás és szándékos rongálás útján elkövetett, különösen nagy kárt okozó bűntett
lőfegyver alkalmazásával nyílt és zárt helyen csoportosan elkövetett magánosok elleni erőszak bűntette
Büntetőintézkedés

1959. október 26-án a Futó Jánossal és társaival szemben indított büntetőper II. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 1247/1959
Megjegyzés
Keller Károly az ellene felhozott vádak elkövetését végig tagadta, a vádiratot a tanúk vallomásai alapján állították össze.
A Belügyminisztérium Benedek Ernő aláírásával egy dátum nélküli vádiratot állított össze Keller Károly és társai (Barabás Tibor, Till Károly) budapesti lakosok ellen.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-145612
HU ÁBTL 3.1.9. V-145612/1-16
HU ÁBTL 3.1.9. V-150389/3
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU BFL – XXV. 4.f – 9019/1959