Munkáscsaládból származott, édesapja a Fővárosi Csatornázási Műveknél volt csatornabúvár. Négy polgári iskolát végzett, majd a mostoha apjánál kocsisként dolgozott. Ezután szállítómunkásként kereste kenyerét. 1956. december 1-jén Ausztriába szökött, onnan Nyugat-Németországba ment. 1957 nyarán az amnesztiában bízva a bécsi magyar követség segítségével legálisan hazatért Magyarországra.
Több alkalommal állt bíróság előtt. 1950-ben lopás és sikkasztás miatt 1 évi és 6 havi, 1952-ben katonai szolgálat alóli fondorlatos kibúvás miatt 1 havi börtönre, 1954-ben pedig könnyű testi sértés miatt pénzbüntetésre ítélték.
1956. október 28-án csatlakozott Budapesten a VII. kerületi tanács épületében működő nemzetőrséghez, amelynek később parancsnoka lett. Az alárendelt fegyvereseket megszervezte, őket járőrszolgálatra osztotta be, beosztottjai volt államvédelmi beosztottakat vettek őrizetbe, házkutatásokat tartottak. Egy házkutatás során maga is értéktárgyakat tulajdonított el egy lakásból. November 1-jén kiszállt néhány társával a Kürt utcai államvédelmi objektumba, ahol nagyszámú, szigorúan titkos minősítésű iratot találtak. Ezek közül néhányat több személynek megmutatott, majd másnap az egészet elszállították a katonai ügyészségre. Kapcsolatot tartott az „ellenforradalom” felsőbb vezetőivel, Maléter Pállal, Dudás Józseffel és Király Bélával. November 4-én fegyvert szerzett beosztottjainak, és elkezdte felkészíteni őket a szovjet erők elleni harcra. November 6-án fegyvereseivel megszállta a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium Dob utcai épületének egy részét. Ugyanezen a napon beválasztották a szovjet csapatok elleni harc irányítására létrehozott forradalmi katonatanácsba. Közben beosztottjai nagy mennyiségű ruhaneműt hoztak el a Divatcsarnokból, amit Steiner utasítására szétosztottak maguk között. Egységét november 9-ig fegyverben tartotta, ekkor azonban letették a fegyvert és elvonultak.
A felelősségre vonás elől december 1-jén két társával átszökött Ausztriába, majd onnan Nyugat-Németországba ment. Felvette a kapcsolatot Király Bélával és a Magyar Szabadságharcos Szövetség helyi vezetőivel. Később belépett egy amerikai katonai szervezetbe, ahol fegyveres őrszolgálatot teljesített.
1958. április 9-én a Steiner Lajossal és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU ÁBTL 3.1.9. V-142906
HU ÁBTL 3.1.9. V-142906/1-1a.
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU BFL – XXV – 4.f.9 – 8009/1958