Alkalmazotti családból származott, édesapja postai vonalmester volt. A hat elemi osztály elvégzése után rövid ideig alkalmi munkákból élt, majd 1947-ig a MÁV pályafenntartási részlegénél dolgozott. 1947 és 1949 között Bátaszéken kereskedelmi tanuló, majd segéd lett. Ezt követően a diósgyőri vasgyárba került segédmunkásnak, ahol kitanulta a gyalus szakmát. 1950-ben felvették a Honvéd "Dózsa György" Gyalogos Tiszti Iskolára, majd tanulmányai befejezése után különféle beosztásokban teljesített katonai szolgálatot. Legutolsó szolgálati helye az MN. 1234. számú székesfehérvári műszaki kisegítő alakulat volt, ahol hadnagyi rendfokozatban századparancsnoki beosztásban szolgált. 1956 decemberében leszerelt a Magyar Néphadseregtől, a bátaszéki vasútállomáson lett vonatkísérő, majd az őcsényi földműves szövetkezetnél dolgozott boltvezetőként.
1956 október végén a székesfehérvári helyőrségben lévő katonai alakulatok megalakították a „forradalmi bizottságot,” amelynek Márton is tagja lett, majd november 3-án átvette a parancsnokságot is. Másnap a szovjet csapatok megszállták a helyőrségi tiszti klubot, az ott szolgálatot teljesítő magyar katonákat lefogták. Ekkor Márton vezetésével egy 10-15 főnyi egység indult a tiszti klubba bajtársaik kiszabadítására. Az egység tagjai a Vas utca és a Kovács Sándor utca kereszteződésénél több lövést leadtak az épület előtt álló szovjet harckocsi mellett várakozó katonákra, akik közül ketten meghaltak, ketten pedig megsebesültek.
1960. december 23-án a Márton Ferenccel és társával szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen életfogytig tartó börtönre ítélték.
HU ÁBTL 3.1.5. O-18597
HU ÁBTL 3.1.9. V-142509
HU ÁBTL 3.1.9. V-142509/1
HU ÁBTL 3.1.9. V-146461/1
HU HIM HL – XI.22 – 00104/1960