Munkáscsaládból származott, édesapja alkalmi munkás és házfelügyelő volt. Négy polgári osztályt végzett, majd műszerésztanonc lett a Gamma Műveknél. 1940-ben felszabadult, 1941-től 1944-ig a Magyar Optikai Műveknél dolgozott. 1946 novemberében üzemet nyitott, amelyet 1948 júniusában bezárt, miután megvonták az iparengedélyét. Ezt követően alkalmi javításokkal foglalkozott. 1950 júniusától ismét a Magyar Optikai Műveknél dolgozott.
1938-ben belépett a Nyilaskeresztes Pártba. 1945 márciusában belépett a Magyar Kommunista Pártba, amelyből 1946 februárjában kilépett.
1945 szeptemberétől 1947 szeptemberéig rendőrhatósági felügyelet alatt állt nyilas párttagsága miatt.
Tagja volt a Papp Ervin által 1949. augusztus 29-én megalapított Keresztény Néppártnak, amelynek célja a fennálló rendszer megdöntése volt. Papp egyik helyetteseként az ő feladata volt a feltételezett támogatók ideológiai felkészítését célzó sajtó- és propagandaanyagok előállítása. 1949 karácsonyára Antal az általa készített sokszorosítógépen elkészítette az „Üzenet” című illegális lap első példányát, amelyet 1950 márciusában a második, 1951 májusában pedig a harmadik lapszám követett. Ezek mellett népi demokráciaellenes röplapokat is készített.
1951. július 19-én a Papp Ervinnel és társaival szemben indított büntetőper II. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU ÁBTL 2.2.1. I/1. 1/1575.
HU ÁBTL 2.5.1. 471540/1947
HU ÁBTL 2.5.3. 75953/1947
HU ÁBTL 3.1.9. V-73229
HU ÁBTL 3.1.9. V-73229/1a