Az elemi iskolát, majd a középiskolát Nagyszalontán és Hajdúnánáson végezte el. Egy évig segédmunkásként dolgozott. Ezt követően először Debrecenben elvégezte a fémipari szakiskolát, majd Szegeden a felső fémipari szakiskolát. 1935 és 1937 között Hajdúnánáson volt géplakatos segéd. 1937-ben Csepelen a Weiss Manfréd Művekhez került napidíjasnak, majd két év után tisztviselőnek nevezték ki. 1945 után rövid ideig lakatos segédként dolgozott, 1948 augusztusában visszakerült a Weiss Manfréd Művekhez, ahol gyártástervezéssel bízták meg.
1948 október végétől a Weiss Manfréd gyár tisztviselőjeként az amerikai CIC hírszerző szervezet ügynökének, Mózes Jánosnak a Weiss Manfréd Művek különböző gyáregységeiről gazdasági és katonai adatokat szolgáltatott.
1949. augusztus 19-én a Bajusz Józseffel és társaival szemben indított büntetőper VI. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU HIM HL – XI.22. – 652/1949