Házasságon kívül született, édesanyja egyedül nevelte. Miután a hét elemi osztályt elvégezte ipari tanulóként az asztalos, a cipész, majd a fűszeres szakmával is próbálkozott, de egyiket sem tanulta ki. 1941-ben Aradról Budapestre költözött, ahol több munkahelyen dolgozott, volt ruhaüzletben eladó, vásári árus, kalauz, csatornatisztító és emellett alkalmi munkákat is vállalt. 1944 végén önként csatlakozott a diverziós feladatokra létesített „Prónay-különítmény” zászlóaljhoz, majd a II. világháború után jelentkezett az újjászervezett magyar hadseregbe, azonban betegsége miatt leszerelték. 1945-ben betöréses lopás miatt másfél évi börtönre, 1951-ben szovjet katonák megtámadása miatt 3 évi börtönre ítélték el. 1953 januárjában feltételesen szabadult és ismét csatornatisztítóként helyezkedett el.
1956. október 30-án csatlakozott Budapesten a Baross tér 19. szám alatti házban régi ismerőse, Nickelsburg László által vezetett fegyveres csoporthoz, ahol előbb szolgálatvezető, majd október 31-től zászlóaljparancsnok lett. A felkelők vezérkara, köztük Balogh is, elhatározták, hogy a házban tevékenykedő fegyveresekből egy ütőképesebb szervezetet, nemzetőrséget fognak létrehozni. November 1-jén néhány társával a Budapesti Rendőrfőkapitányságra ment a nemzetőrség megszervezéséről tárgyalni és Kopácsi Sándor rendőrfőkapitánytól 1400 darab nemzetőr igazolványt vett át. A november 4-én megindult szovjet támadás hírére nagy mennyiségű kézi fegyvert és löveget szállítottak a Baross térre és megszállták a környező épületeket. A Keleti pályaudvar felől érkező szovjet katonai alakulatra tüzet nyitottak, mire a szovjet egységek viszonozva a tüzet megkezdték az épületek elleni támadást. A lövöldözés hatására a vezérkarból csak Balogh maradt a helyszínen, azonban egy belövés következtében légnyomást kapott. Másnap sebesülten orvosnak és ápolónak beöltözött társaival a Péterfy Sándor Utcai Kórházba menekült és ott folytatta az ellenállást. November 27-én illegálisan Bécsbe ment feleségével, ahol december 10-e körül kapcsolatba került a Pásztor Gyula vezette csoporttal. Az ő megbízásukból kétszer visszaszökött Magyarországra, hogy előkészítsen egy újabb felkelést. Magyarországi útjai alkalmával kapcsolatot teremtett a Péch Géza által irányított szervezkedés tagjaival, átadta nekik a bécsi „Forradalmi Központ” utasításait, felderítést végzett az ország területén még létező felkelő csoportokról. 1957. február 6-án két társával Ausztria felé tartott taxival, amikor Székesfehérvár közelében a rendőrség igazoltatta, majd őrizetbe vette őket.
1958. április 15-én a Péch Gézával és társaival szemben indított büntetőper II. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU ÁBTL 3.1.9. V-142229/1-20
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU BFL – XXV.4.f.8 – 3676 – 1957