Gönczi Ferenc

Születési hely:
Budapest
Születési idő
Lakóhely
Budapest VIII.
Foglalkozás(ok)
géplakatos
katonatiszt
Életrajzi megjegyzés

Négy polgári osztályt végzett. A Budapesten megkezdett tanulmányait Kalocsán fejezte be, majd a Kalocsai Földműves Szövetkezet gépműhelyében lett géplakatos-tanuló. 1949-ben a segédlevél megszerzése után a Budapesti Gyárépítő Vállalatnál helyezkedett el. Ebben az évben belépett a Magyar Dolgozók Pártjába. 1950-ben Sztálinvárosba került, ahol tagja lett a "Vasmű" című újság szerkesztőbizottságának. 1951 áprilisában áthelyezték a Fejérmegyei Népújsághoz Székesfehérvárra. Még ebben az évben bevonult katonai szolgálatra, elvégezte a Petőfi Akadémiát és hadnagyi rangban hivatásos tiszt lett. 1953-ban háromhónapos kultúriskolát végzett, ezt követően több alakulatnál kultúrmunkát végzett. 1954 júniusában leszerelték, ekkor kilépett a pártból is. Ezután a Begyűjtési Szállítási Vállalatnál helyezkedett el géplakatosként. 1956 nyarán a Népstadionnál vállalt munkát.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1956. október 23-a után a Szent Rókus Kórház önkéntes mentőihez csatlakozott mint gépkocsivezető. A sebesültek szállítása közben kapcsolatba került Tóth Ilona szigorló orvossal, akit többször vitt el gépkocsival vidékre élelemért. November 7-én átment a Tóth Ilona vezetése alatt működő Domonkos utcai kisegítő kórházba, ahol részt vett röplapok készítésében és terjesztésében, majd az „Élünk” című illegális kiadvány sokszorosításában. November 18-án Gyöngyösi Miklós és Molnár József egy Kollár József nevű személyt vittek be kihallgatni a kórház egyik irodahelyiségébe. Egy fénykép alapján államvédelmi beosztottnak ítélt férfit kihallgatása közben Gönczi bántalmazta, majd közreműködött a meggyilkolásában. Gyöngyösivel közösen a még eszméletlen Kollártól elvették a pénzét és az óráját. Letartóztatásakor egy pisztolyt találtak nála, mindamellett tudott a főváros több helyén elrejtett fegyverekről is.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest VII.
Budapest XIV.
A cselekmény minősítése(i)
gyilkosság bűntette
a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétellel elkövetett bűntett
személyi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntette
Büntetőintézkedés

1957. június 20-án a Tóth Ilonával és társaival szemben indított büntetőper III. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest, X. 684/1957
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-142621
HU ÁBTL 3.1.9. V-142621/1
HU ÁBTL III. 9.2. – VII. tétel – sz. n. – Elítéltek létszáma
HU BFL – XXV.4.a.7 – 164 – 1957