Hajnácskőy László bűnügye
Hajnácskőy László csendőrezredes 1935 után a katonai titkosszolgálat kommunista mozgalmakkal foglalkozó (VKF-2/K) alosztályát vezette, majd a Pécsi Csendőrkerület parancsnoka volt, 1944. október 29-től pedig a Belügyminisztérium VII. (Közbiztonsági) Osztályának élén állt. Szolgálati helyein utasítást adott a baloldali mozgalmak felszámolására indított eljárások során előállított személyek bántalmazására, irányította a zsidók deportálását a Dunántúl déli és keleti részein, valamint elrendelte a nyilas hatalomátvételkor a kormányzóhoz hű köztisztviselők letartóztatását.