Huzián István

Születési hely:
Zalaegerszeg
Zala vármegye
Születési idő
Lakóhely
Budapest XIV.
Foglalkozás(ok)
szabósegéd
Életrajzi megjegyzés

Az öt elemi osztály elvégzése után szabónak tanult. A segédvizsga letétele után több budapesti magáncégnél és állami vállalatnál dolgozott a szakmájában. Letartóztatásakor az Új Divat Kisipari Termelő Szövetkezet tagja volt.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1956. október 26-án a budapesti VII. kerületi tanácsházán a Steiner Lajos vezetésével létrejött nemzetőrségnek lett a tagja. A tanács épületének elfoglalása után a Steiner-csoport tagjaival járőrözött a környéken, részt vett volt államvédelmi beosztottak és kommunisták letartóztatásában. Október 30-án a csoport felfegyverkezve kivonult a Köztársaság térre, ahol Huzián a pártházat az Erkel Színház Luther utcai erkélyéről lőtte, majd részt vett az épület átkutatásában. November 4-e körül tagja volt annak a csoportnak, amelynek tagjai elvitték a Rottenbiller utca és a Baross tér környékén lévő boltok árukészletét. November 7-én néhány társával megtámadták a Baross téren tartózkodó szovjet harckocsit. A tűzharc során Huzián gépágyúból maga is tüzelt, az épületekben jelentős károk keletkeztek és egy polgári személy is életét vesztette.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest VII.
Budapest VIII.
A cselekmény minősítése(i)
a Népköztársaság megdöntésére irányuló cselekmény elkövetése által megvalósított bűntett
gyilkosság bűntette
gyilkosság bűntettének kísérlete
a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűnszövetkezetben, különösen nagy kárt okozó lopás és szándékos rongálás által elkövetett bűntett
Büntetőintézkedés

1959. december 18-án a Fáncsik Györggyel és társaival szemben indított büntetőper VI. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest, X. 582/1960
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-144231
HU ÁBTL 3.1.9. V-144071
HU ÁBTL 3.1.9. V-144071/1
HU BFL – XXV.4.f.10 – 9024 – 1959