Ugrás a tartalomra

Balogh Imre

Születési hely:
Nagyszalonta
Románia
Születési idő
Lakóhely
Budapest V.
Foglalkozás(ok)
kőművessegéd
Életrajzi megjegyzés

Munkáscsaládból származott, édesapja szabósegédként dolgozott. A négy elemi osztály elvégzése után kőművesnek tanult. 1939-ig Nagyszalontán és környékén dolgozott, majd átszökött Magyarországra, ahol kocsisként helyezkedett el. 1940-től 1943-ig katonai szolgálatot teljesített, majd hazatért szüleihez Nagyszalontára. 1944 tavaszán visszatért Budapestre, ahol kőművesként helyezkedett el. 1944 októberében önként jelentkezett a Hunyadi gránátos hadosztályhoz. 1945 januárjában hazatért szüleihez, ahonnan élelmiszert és más cikkeket csempészett Budapestre, amit a feketepiacon értékesített. Ekkor tiltott határátlépés miatt 21 napi fogházra ítélték. 1945. július 21-én internálták, mert az SS kötelékben szolgált. Innen megszökött, 1946. augusztus 18-án őrizetbe vették és 1 évi börtönre ítélték háborús bűntett miatt. Szabadulása után kőművesként dolgozott. 1948-ban lopás és orgazdaság miatt 10 havi börtönre ítélték. 1951 szeptemberében tiltott határátlépés miatt 5 évi börtönre ítélték. Ez év decemberében megszökött a jászbérnyi börtönből és illegálisan átlépte az osztrák-magyar határt.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1951 decemberében átszökött Ausztriába és Bécsben jelentkezett az amerikai hírszerzésnél, ahol katonai, gazdasági és politikai jellegű adatokat közölt a kihallgatóival, valamint lerajzolta az általa látott repülőgép típusokat. Az amerikaiak 1952 júliusában Salzburgban beszervezték Magyarország elleni kémkedésre. Nyugat-Németországba vitték, ahol kiképzésben részesítették. 1952. szeptember közepén Düh Ferenc nevű ügynökkel átszökött Magyarországra és a kapott feladat szerint beszervezték a kémtevékenységbe id. Schweitzer Ferencet, akit Düh régebb óta ismert. Ezután visszatértek Ausztriába, ahol további kiképzést kaptak. A következő lépésként ki kellett volna oktatniuk Schweitzert a kémtevékenységre, a feladatok végrehajtásának módjára. Az illegális határátlépés során, október végén azonban észrevették őket a határőrök, menekülés közben szem elől vesztették egymást. Balogh néhány napig a Dunántúlon bujkált, majd őrizetbe vették.

A cselekmény helyszíne(i)
Bécs
Ausztria
Salzburg
Ausztria
Németország
Alsószölnök
Vas vármegye
A cselekmény minősítése(i)
kémkedés bűntette
tiltott határátlépés bűntette
Büntetőintézkedés

1953. június 3-án a Balogh Imrével és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest II. 821/1953
Megjegyzés
A halotti anyakönyvi bejegyzés szerint 1953. október 22-én betegségben hunyt el a Fő utcai katonai börtönben.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-19681
HU ÁBTL 3.1.9. V-86688
HU ÁBTL 3.1.9. V-111773