Ugrás a tartalomra

II. világháború

Kapcsolódó személyi adatlapok

Kiss Béláné és társa bűnügye

1944. december 25-én Kiss Béláné feljelentette a Budapest V. Klotild utca 22. számú ház házmesterét, Schober Bélát és annak feleségét a nyilasoknál, mivel nevezettek együttműködtek a házban tartózkodó ellenállási csoporttal. Kiss Béláné öccse, aki nyilas pártszolgálatot teljesített, még aznap több társával behatolt a házba és a Schober házaspárt agyonlőtte.

Temesvári Ede bűnügye

Temesvári Ede 1944 végén Rákoscsabán az I. páncéloshadosztály törzs I/b. osztályán teljesített szolgálatot, mint csapatcsendőr szakaszparancsnok. Részt vett házkutatások tartásában és az előállított személyek súlyos bántalmazásában. 1944 decemberében egy feltételezett katonaszökevényt, valamint két polgári személyt Kubányi György tartalékos százados parancsára kivégeztetett, illetve egyiküket Temesvári saját kezűleg végezte ki, majd a holttesteket közszemlére tették.

Tóth Ruggiero Ödön bűnügye

Tóth Ruggiero Ödön 1942 tavaszán Nagykátáról a Don felé vonuló 101/3. tábori munkásszázad szolgálatvezetője, majd később parancsnok-helyettese volt hadapród őrmesteri rendfokozatban. Szovjet hadműveleti területen az alá beosztott munkaszolgálatosokkal kegyetlenkedett, a rossz bánásmód és a gyenge élelmezés következtében legyengült és munkaképtelen munkaszolgálatosokat válogatott módon büntette. Volt, hogy támadás esetén nem engedte be őket az óvóhelyre, emiatt kb. 15 munkaszolgálatos meghalt és több megsebesült.