Hummer Ferenc

Születési hely:
Érsekvadkert
Nógrád vármegye
Születési idő
Lakóhely
Balassagyarmat
Nógrád vármegye
Foglalkozás(ok)
katonatiszt
Életrajzi megjegyzés

Értelmiségi családból származott. Kereskedelmi érettségit tett. 1929 és 1940 között karpaszományosként többször behívták tartalékos katonai szolgálatra. 1940-től továbbszolgálóként teljesített katonai szolgálatot. 1942-ben főtiszti tanfolyamot végzett a Bolyai Akadémián, hivatásos katonatiszt lett. A háború után is maradt a honvédségnél, míg 1946 októberében jobboldali magatartása miatt leszerelték. Ekkor századosi rendfokozatban volt.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1946 októberében Balassagyarmaton Turánszky Istvánnak, az amerikai hadsereg századosának katonai és politikai információkat adott át, és felszólítására olyan illegális csoportok szervezésébe kezdett Balassagyarmaton, Makón, Hódmezővásárhelyen és Kiskunfélegyházán, amely csoportok tagjai hírszerzésre, a rendszerváltozás előkészítésére, illetve egy esetleges angol katonai akció támogatására vállalkoztak. A szerveződő mozgalomról Hadváry Pál és Rajnay Vilmos ezredeseket is tájékoztatta.

A cselekmény helyszíne(i)
Balassagyarmat
Nógrád vármegye
Makó
Csongrád-Csanád vármegye
Hódmezővásárhely
Csongrád-Csanád vármegye
Kiskunfélegyháza
Bács-Kiskun vármegye
A cselekmény minősítése(i)
hűtlenség bűntette
a demokratikus államrend és a demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének bűntette
Büntetőintézkedés

1950. augusztus 4-én a Pásthy Istvánnal és társaival szemben indított büntetőper XIV. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest II. 652/1950
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-90033