Horváth Ferenc

Születési hely:
Kolozskara
Románia
Születési idő
Lakóhely
Pilisliget
Piliscsaba
Pest vármegye
Foglalkozás(ok)
csendőr
alkalmi munkás
Életrajzi megjegyzés

Hat elemi osztályt végzett, apja napszámos volt. Ő is napszámosként dolgozott, majd 1913-tól a csendőrség állományában szolgált, ahol főtörzsőrmesteri rendfokozatot ért el. 1933-ban saját kérésére történt nyugdíjazása után Pilisligeten telepedett le és Tinnyén kezdett el gazdálkodni. 1940-ben ismét behívták a csendőrséghez, 1945-ben néhány napig szovjet hadifogságban volt. 1945 tavaszától fél éven át a rendőrségnél folytatta a szolgálatát, majd leszerelték, ezt követően alkalmi munkákból élt.

Őrizetbevétel ideje
Őrizetbevétel ideje megjegyzés
Az őrizetbevétel napja bizonytalan.
Terhére rótt cselekmény

1948 tavaszától kapcsolatot tartott a Credo Egyesület keretében működő, Ferenczy Pál és Hummel István által vezetett illegális piliscsabai mozgalom néhány tagjával, valamint engedély nélkül tartott lakásán egy pisztolyt és töltényeket.

A cselekmény helyszíne(i)
Piliscsaba
Pest vármegye
A cselekmény minősítése(i)
demokratikus államrend megdöntésére irányuló cselekmény előmozdításának bűntette
fegyverrejtegetés bűntette
Büntetőintézkedés

1951. július 5-én a Tahy Pállal és társaival szemben indított büntetőper X. rendű vádlottjaként jogerősen 3 évi börtönre ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Tisztázatlan
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Jelenleg nem ismert.
Megjegyzés
Börtönbüntetésének letöltése közben hunyt el.
A perújrafelvétel során, 1957. július 30-án a Budapesti Katonai Bíróság megszüntette vele szemben az eljárást.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.1. IV/20
HU ÁBTL 2.1. IV/20/a
HU ÁBTL 3.1.5. O-9697/1