Gramling László

Születési hely:
Zombor
Szerbia
Születési idő
Lakóhely
Baja
Bács-Kiskun vármegye
Foglalkozás(ok)
tisztviselő
Életrajzi megjegyzés

Két év felsőkereskedelmi iskola után 1926-tól önkéntes katonai szolgálatot teljesített 1930-ig. 1934 és 1940 között a bajai főszolgabírói hivatalban volt tisztviselő. 1943 májusában a bajai I. folyami zászlóaljhoz vonult be mint számvevő őrmester. Az alakulattal együtt 1945 tavaszán nyugatra menekült, ahol amerikai hadifogságba esett. Hazatérte után, 1945 októberétől a felesége szénkereskedését vezette, majd fuvaros lett. 1952 tavaszától letartóztatásáig a kalocsai Betonút Építő Vállalatnál volt normás.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1949 októberében Koppándy József beszervezte az általa kezdeményezett demokráciaellenes mozgalomba, ahol Koppándy helyettese lett. 1950 tavaszától beszervezéseket végzett Nagybaracskán. A beszervezett személyeknek utasítást adott fegyverek gyűjtésére, hírszerzésre, szabotázs- és terrorcselekmények végrehajtására. A megszerzett kémadatokat részben Koppándyn keresztül, részben önmaga juttatta ki nyugati megbízóiknak.

A cselekmény helyszíne(i)
Baja
Bács-Kiskun vármegye
Nagybaracska
Bács-Kiskun vármegye
A cselekmény minősítése(i)
a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette
kémkedés bűntette
Büntetőintézkedés

1953. június 4-én a Koppándy Józseffel és társaival szemben indított büntetőper II. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 912/1953
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-112336/1