Farkas Sándor

Születési hely:
Kiskunfélegyháza
Bács-Kiskun vármegye
Születési idő
Lakóhely
Kiskunfélegyháza
Bács-Kiskun vármegye
Foglalkozás(ok)
bércséplő
Életrajzi megjegyzés

Apja földbérlő és cséplőgép-tulajdonos volt. Négy elemi osztályt végzett, majd apjával dolgozott a mezőgazdaságban. 1941-ben a testvérével felesben saját cséplőgép-garnitúrát vett, azzal dolgozott. 1950-ben bércséplés közben tüzet okozott, a rendőrségi vizsgálat gondatlanságot állapított meg, ezért a kiszabott büntetés végrehajtását három évre felfüggesztették.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

A Vezér Ferenc pálos szerzetes által Pálosszentkúton szervezett polgárőrség tagjaként 1944-1945-ben Kiskunfélegyháza környékén részt vett több szovjet katona elfogásában és meggyilkolásában.

A cselekmény helyszíne(i)
Pálosszentkút
Petőfiszállás
Bács-Kiskun vármegye
Kiskunfélegyháza
Bács-Kiskun vármegye
A cselekmény minősítése(i)
gyilkosság bűntette
gyilkossági kísérlet bűntette
a népek háború utáni békés együttműködésének megbontására irányuló bűntett
Büntetőintézkedés

1952. május 20-án a Tóth Illéssel és társaival szemben indított büntetőper X. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest X. 486/1952
Megjegyzés
A halotti anyakönyvi bejegyzés szerint 1952. május 27-én betegségben hunyt el a börtönben.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.1. X/36
HU ÁBTL 2.2.1. I/7. 1/427.
HU ÁBTL 3.1.9. V-96674/1
HU ÁBTL 3.1.9. V-96674/2
HU ÁBTL 3.1.9. V-96674/3
HU ÁBTL 3.1.9. V-96674/4
HU ÁBTL 3.1.9. V-96674/5
HU ÁBTL 3.1.9. V-96674/6
HU ÁBTL 3.1.9. V-96674/7
HU ÁBTL 3.1.9. V-96674/8