Édesapja Kiskunfélegyházán volt főszolgabíró. 1915-ben elsőéves joghallgatóként bevonult az I. honvéd huszárezredhez Budapestre. A keleti fronton teljesített szolgálatot, 1918-ban leszerelt. Még ebben az évben jogi- és államtudományi doktorátust szerzett. 1919-től Temes-Rékás, 1920-tól a Gödöllői járás szolgabírója volt. 1920 őszén egy közel 300 fős különítmény élén részt vett a nyugat-magyarországi eseményekben. 1923-ban főszolgabíróvá választották. 1937 tavaszán létrehozta a Fajvédő Szocialista Pártot, amely később egyesült a Szálasi Ferenc vezette Nemzeti Akarat Pártjával. 1938-ban kilépett a pártból, mert megválasztották Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának. 1944. október 25-én kinevezték a hadműveleti területek kormánybiztosának, majd a polgári közigazgatás vezetője lett. Ebben a tisztségében irányította a zsidóság deportálását. A szovjet csapatok elől Németországba menekült, ahol amerikai hadifogságba esett. Ők 1945. október 3-án háborús bűnösként átadták a magyar hatóságoknak.
1937-ben Benke Tiborral megalakította az antiszemita Fajvédő Szocialista Pártot. Az országgyűlés képviselőházában elhangzott beszédeiben fasiszta és demokráciaellenes nézeteket terjesztett. 1944-ben Jaross Andor belügyminiszter az ő hatáskörébe vonta a vármegyei, a városi és a községi ügyosztályok működését és a lakásügyek felügyeletét, továbbá a zsidórendeletek előkészítését és a gyűjtőtáborok létesítésével kapcsolatosan szükséges összes közigazgatási intézkedést. Vezető szerepe volt a hazai zsidóság deportálásában.
1946. január 7-én az Endre Lászlóval és társaival szemben indított büntetőper I. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
HU ÁBTL 3.1.9. V-79802