Szülei mezőgazdasági napszámosok voltak. Négy elemi osztályt végzett, majd dolgozni kezdett. 1937-től sorkatonai szolgálatot teljesített, 1942 januárban kivitték a keleti frontra. 1944-ben nem volt hajlandó felesküdni Szálasira, ezért lefokozták, és hadbíróság elé állították. 1945 elején egy fogolyszállítmánnyal Németország felé hurcolták, de megszökött, és visszajött Magyarországra. 1946-ban a lakóhelyén tagja lett a földosztó bizottságnak, neki nyolcholdnyi földbirtok jutott. 1949-ben Mosonmagyaróváron ő kezdeményezte a termelőszövetkezet megalakítását, amelynek 1951-ben az elnöke lett, 1952-ben azonban lemondott tisztségéről, 1957-ig a mosonmagyaróvári Dózsa Termelőszövetkezetben volt állatgondozó.
1956. október 26-án a mosonmagyaróvári kórháznál tartózkodott, amikor a mentőautók odaértek a sortűz első sebesültjeivel. A tömeggel együtt kezdte követelni a bűnösök felelősségre vonását, de hamarosan rosszul lett, és hazament. Amikor másnap megtudta, hogy a sortűzben az unokaöccse is megsebesült és a kórházban ápolják, azonnal odasietett. Akkor ért oda, amikor a tömeg kihozta az ott sebesültként ápolt Stefkó József határőr főhadnagyot, akit bántalmaztak, majd felakasztották egy fára.
1957. december 21-én a Földes Gáborral és társaival szemben indított bűntetőper VIII. rendű vádlottjaként jogerősen halálra ítélték.
1991. március 23-án a mosonmagyaróvári temetőben helyezték végső nyughelyére. (NÖRI)
HU HIM HL – XI.1. – 156/195