Csornoky Viktor

Névváltozat(ok)
Chornoky Viktor
Csornoki Viktor
Születési név
Bun Viktor Győző
Születési hely:
Budapest
Születési idő
Lakóhely
Budapest VIII.
Foglalkozás(ok)
diplomata
politikus
Életrajzi megjegyzés

Polgári családból származott. Jogi oklevelet szerzett, majd ügyvédként dolgozott. 1942-ben belépett a Független Kisgazdapártba (FKgP), ahol 1943-tól a párt budapesti szervezetének egyik vezetője volt. 1944-ben feleségül vette Tildy Zoltán kisgazda politikus leányát. A második világháború után az FKgP országgyűlési képviselőjévé választották, 1945 decemberében pedig a washingtoni magyar követség első titkárává nevezték ki. 1947 novemberében nagyköveti megbízást kapott Kairóba, ahonnan 1948. július 21-én hazarendelték.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1947-ben Budapestre kinevezett amerikai diplomaták segítségét kérte a szovjet hatóságok által letartóztatott Kovács Béla érdekében. 1947-től nyugati diplomatákkal és magyar emigránsokkal tárgyalt apósa, Tildy Zoltán köztársasági elnök jogellenes Nyugatra távozásának előkészítéséről. 1948-ban diplomáciai táviratokat és Magyarországot rossz fényben feltüntető adatokat közölt az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar emigránsokkal. Szabálytalanul állított ki, illetve hosszabbított meg útleveleket. Diplomáciai szolgálata alatt engedély nélkül valutát és aranytárgyakat vitt ki Magyarországról és ezeket Zürichben letétbe helyezte.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest
Kairó
Egyiptom
Washington
Amerikai Egyesült Államok
Zürich
Svájc
A cselekmény minősítése(i)
folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntette
folytatólagosan elkövetett demokratikus államrend megdöntésére irányuló cselekmény bűntette
folytatólagosan elkövetett közhivatali kötelesség súlyos megsértésének népellenes bűntette
arany és külföldi fizetési eszköz engedély nélküli külföldre vitelének bűntette
Büntetőintézkedés

1948. december 6-án a vele szemben indított büntetőper során jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Temetés helye
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Jelenleg nem ismert.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 3.1.9. V-77282
HU ÁBTL 3.1.9. V-77282/1