Bozsik Pál

Névváltozat(ok)
Brezsáki Pál (ezen az álnéven anyakönyvezték halálát)
Születési hely:
Gyöngyös
Heves vármegye
Születési idő
Lakóhely
Budapest II.
Foglalkozás(ok)
római katolikus pap
Életrajzi megjegyzés

1906-ban az egri egyházmegyében szentelték áldozópappá. 1909 és 1916 között az egri szemináriumban és teológián tanított. 1917-től 1932-ig Gyöngyösön volt plébános. 1932-ben átlépett a székesfehérvári egyházmegyébe. 1932 és 1950 között Pesthidegkúton a remetekertvárosi plébániát vezette. 1917-ben kapcsolódott be a politikai életbe, 1920-tól 1926-ig a Keresztény Nemzeti Párt színeiben a gyöngyösi választókerület nemzetgyűlési képviselője volt. 1945 tavaszán belekezdett a Keresztény Néppárt szervezésébe, de végül nem kapott pártalapítási engedélyt. 1945 decemberében politikai lap indítását is tervezte, de ez a kezdeményezése sem kapott kormányzati támogatást.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

Mindszenty József hercegprímás 1948-ban megbízta Bozsik Pált, hogy szervezzen egy összeesküvést a demokratikus államrend megdöntésére és dolgozza ki annak gyakorlati programját. Bozsik Farkas Endre szentszéki ügyésszel együtt megalkotta az ún. jogfolytonossági elvet, e szerint a király visszatértéig Mindszenty hercegprímás akadályoztatása miatt a homo regius, azaz az ideiglenes államfő Grősz József kalocsai érsek lesz. Az Amerikai Egyesült Államok budapesti követségén keresztül az erről szóló emlékiratukat eljuttatták az Egyesült Államok külügyminisztériumának, Montini vatikáni államtitkárnak, Spellmann new yorki érseknek és Habsburg Ottónak. A közeli rendszerváltozás esetére kormánylistát állítottak össze, a miniszterelnök posztjára kezdetben Bozsik Pált, később Friedrich Istvánt jelölték.

A cselekmény minősítése(i)
a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntette
Büntetőintézkedés

1951. július 31-én a Grősz Józseffel és társaival szemben indított büntetőper II. rendű vádlottjaként jogerősen 10 évi börtönre ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Tisztázatlan
Temetés helye
Temetésre vonatkozó egyéb információk

Brezsáki Pál álnéven temették el.

Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Brezsáki Pál álnéven: Budapest X. 505/1952
Megjegyzés
Börtönbüntetésének letöltése közben hunyt el.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.1. X/36
HU ÁBTL 3.1.9. V-103458/13
HU ÁBTL 3.1.9. V-105752/3a