Bokor Dénes

Születési hely:
Budapest
Születési idő
Lakóhely
Budapest XII.
Foglalkozás(ok)
péksegéd
Életrajzi megjegyzés

Öt elemi osztályt végzett, majd egy budapesti pékségben dolgozott sütősegédként. 1944. július 18-án nyilas röpcédulák terjesztése miatt három hónapra internálták. 1945. február 12-én szovjet hadifogságba esett, március 6-án átadták a magyar hatóságoknak.

Őrizetbevétel ideje
Terhére rótt cselekmény

1939-ben belépett a Nyilaskeresztes Párt Budapest XII. kerületi szervezetébe, ahol 1944. október 16. után fegyveres szolgálatvezetővé, 1945 első napjaiban pedig a párt országos központjának („Hűség Háza”, Bp. VI. Andrássy út 60.) parancsnokává nevezték ki. Utóbbi helyen 1945. január 2-án bátyját, Bokor Sándort állította a nyomozó osztály élére. 1944. október 20. és 1945. február 12. között ezernél több, katonaszökevénynek és zsidónak tekintett személy előállítását, bántalmazását, törvénytelen kivégzését, kirablását irányította a főváros bel-budai és bel-pesti részein.

A cselekmény helyszíne(i)
Budapest V.
Budapest VI.
Budapest XI.
Budapest XII.
A cselekmény minősítése(i)
háborús bűntett
Büntetőintézkedés

1945. június 14-én a vele szemben indított büntetőper során jogerősen halálra ítélték.

A büntetőper megnevezése
Elhalálozás ideje
Elhalálozás helye
Elhalálozás oka
Kivégzés
Halotti anyakönyvi bejegyzés száma
Budapest V. 1495/1945
Megjegyzés
Sándor nevű bátyját háborús és népellenes bűntettek miatt jogerősen halálra ítélték és 1948. december 21-én kivégezték.
Felhasznált forrás(ok)
HU ÁBTL 2.2.1. I/1. 9/1279-1280.
HU ÁBTL 3.1.9. V-134696
HU ÁBTL 3.1.9. V-135335
HU ÁBTL 3.1.9. V-135335/1