Szüleit nem ismerte, hatéves koráig menhelyen, majd Körmendi János veszprémi szobafestőnél nevelkedett. A hét általános iskolai osztály elvégzése után a Veszprémi Könyvterjesztő Vállalathoz került gyakornoknak, később könyvkereskedő-segédi képesítést szerzett. Ezután három évig instruktorként dolgozott a vállalatnál. 1952-ben betegsége miatt otthagyta a munkahelyét. Ezután a Veszprémi Tatarozó Vállalatnál volt gépkocsivezető, majd a Küngösi Állami Gazdaságban lett járművezető. 1954 novemberében bevonult tényleges katonai szolgálatára Győrbe, ahonnan a tatabányai honvédségi bányász zászlóaljhoz, onnan a várpalotai bányász alakulathoz került. 1956 decemberi leszereléséig itt teljesített szolgálatot. Ezt követően polgári alkalmazottként a várpalotai szénbányában dolgozott.
1956. október 26-án Várpalotán jelen volt a szovjet hősi emlékmű ledöntésénél, majd részt vett a pártbizottság épületének megtámadásában, ahol több pártfunkcionáriust bántalmaztak. Ezután a rendőrséghez vonultak és az épületbe behatolva a rendőrséget lefegyverezték, ő itt egy golyószórót szerzett. Ezt követően otthagyta az alakulatát és csatlakozott a várpalotai nemzetőrség parancsnoki csoportjához, ahol fegyveres nemzetőri szolgálatot teljesített. Október 31-én önként jelentkezett azoknak az államvédelmi beosztottaknak az elfogására, akik egy bejelentés szerint Királyszálláson tartózkodtak. Részt vett Csőszpusztán 17 börtönőr letartóztatásában. Társaival többször helyezkedett tüzelőállásba, hogy megakadályozzák a Várpalotán esetleg áthaladó szovjet katonai egységek tovább vonulását. November 9-én az Akna csárda épületében kialakított tüzelőállásból több társával megtámadta és megsemmisítette a hajmáskéri katonai táborból érkező három szovjet gépkocsit és legénységét. A tűzharcban 13 szovjet katona életét vesztette, többen megsebesültek. November 21-én, miután a szovjet alakulatok bevonultak Várpalotára, társaival a közeli erdőbe menekültek, ahonnan ő később hazament.
1957. december 10-én a vele szemben indított büntetőper során jogerősen halálra ítélték.
HU HIM HL – XI. 29. – 07/1957