Ugrás a tartalomra

baloldali személyekkel szembeni atrocitások

Kapcsolódó személyi adatlapok

Herczeg Ferenc bűnügye

Herczeg Ferenc fegyveres nyilas pártszolgálatosként részt vett az 1944. október 15-ei hatalomátvételben, a telefonközpont fegyveres őrizetében és a beszélgetések lehallgatásában. A Gizella malomban dolgozó baloldali érzelmű munkatársait kiszolgáltatta a pártszolgálatosoknak. Közreműködött a nyilasok által összeszedett zsidónak tekintett nőknek a KISOK pályán lévő gyűjtőhelyről Isaszegre való kísérésében, majd parancsnok-helyettesként az Isaszeg-Szentgyörgypusztára internált nők őrzésében. Az üldözötteket később Pünkösdfürdőre kísérte, ahonnan deportálták őket.

Zsíros Mihály és társai bűnügye

1944. október 16-án, a nyilas hatalomátvételtől kezdve Pestszentimrén Zsíros Mihály, a Nyilaskeresztes Párt helyi szervezetének vezetője és párttársai teljhatalommal átvették a közigazgatás és a rendvédelmi szervek irányítását. Csordás János felügyelete alá kerültek a Budapestről érkezett, védelmi munkálatokra kirendelt zsidó munkaszolgálatosok, akiket eleinte a szabad ég alatt, később a Jenő utcai iskola épületében helyeztek el. Az őrzésükre kirendelt helyi fegyveres pártszolgálatosok kegyetlenkedtek velük, bántalmazták őket, élelmezésükről alig történt gondoskodás.